A nemzeti konzultáció kérdései /2017.szeptember-október/

Szép lassan csepegtetve, a kormány adagolja a nemzeti konzultáció őszi kérdéseit. Tagságunknak és szimpatizánsainknak megint azt javasoljuk, ahogy korábban is, egyetértőleg töltsék ki a kérdőívet, ami ezúttal azt jelenti, hogy az összes kérdésre a “nem” választ adják meg. Ez azt jelenti , hogy a válaszoló a Soros-tervre, mely az Európába  történő tömeges migráns betelepítést irányozza elő, ad egy határozott “nem”-et.

Igen, adjunk, de azért ezzel nem igazán van elintézve a dolog, mert egynémely megjegyzést ehhez mindenképpen fűzni kell annak, aki közéleti kérdésekben felelősen gondolkodik.

Az első az, hogy a kormány mindig azt a kérdéskört forszírozza, amiben tudja, hogy az emberek egyet fognak érteni vele.

Másodrészt ez nem teheti háttérbe, nem teheti mellékessé, nem terelheti el a figyelmet arról, hogy vannak azért más kérdések is, amiről a kormány hallgat, amiről nem készít ilyen Konzultációs kérdőívet.

Példának okért nem kérdezi meg a kormány arról az embereket, mit gondolnak arról, hogy az ország a visegrádi országokhoz képest is kezd lemaradni. Nagyon lemaradni. Egyre jobban, katasztrofálisan lemaradni. Nem lenne okosabb ezt legalább szóba hozni ? Ha már “Konzultáció” van.

Harmadrészt arról meg végképp nem kérdezi meg az embereket, mi a vélemény arról, hogy az elmaradt tulajdonrendezés okán nincs magyar tőke, a multik viszik az országot, a gazdaságát, akik akár egyszer gondolnak egyet és tovább állhatnak….

Ha nincs is Konzultáció erről, mert akik ilyeneket gyártanak nagyon jól tudják, a lemaradásról, a magyar tőke hiányáról, az elmaradt tulajdonrendezésről és igazságtételről már egyáltalán nem lenne ilyen 98-99 %-os egyöntetű helyeslés, melyet aztán kirakatba lehet megint tenni

– de  a KISE elnök háromrészes évértékelő írása mégis erről fog szólni. Mert ez legalább olyan fontos kérdése a magyaroknak, ha nem fontosabb.

Teljesen függetlenül attól, mit ontanak nap-mint-nap a médiák, és mit hallgatnak agyon.

Kise Elnökség

2017.09.29.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.