Erőtlen gazdaság (2)

Többek kérésére készült e hármas cikksorozat, de ami ezen második részben kerül ismertetésre, az bizony nem egy sikertörténet, nagyon enyhe kifejezéssel szólva. Röviden és tömören összefoglalva, Magyarország  a meghatározó GDP adatsorok alapján ma egy egyértelműen lemaradó ország képét mutatja, akár mernek beszélni erről akár nem.

Igen érdekes, ahogy a közszereplők nyilatkoznak a témában,  és ha nem lenne tragikomikus azt lehetne mondani vicces, de nem az. Sajnos ebben semmi humoros nincs, hogy az országunk gazdasága marad le, a régióhoz, a velünk együtt indult országokhoz képest.

Tölgyessy Péter az Atv-ben kijelenti hogy Magyarországon nemzeti tőke azaz magyar tőke, nem létezik.

Csath Magdolna előadja több műsorban, hogy Magyarországon a termelékenység sajnos rendkívül alacsony.

E két közszereplő, ha ez vicc lenne, azt is mondhatnánk valami eszement vetélkedő játékmestere, elkezdenek mondani egy mondatot, egy megállapítást, no, akkor most a versenyzőknek ki van adva a feladat, oldják meg, mi az oka a leírt jelenségnek.

Az már talán nagyon mellbevágó lenne, ha úgy fogalmaznánk, e két jeles szakember, ha venné a bátorságot és elmondanák, hogy

azért nincs magyar tőke /Tölgyessy/ és azért katasztrofálisan alacsony a termelékenység /Csath/ mert mindez az eddig elmaradt restitúciónak, vagyonvisszaadásnak a következménye,

nos akkor tarthatnának ők attól, hogy a különféle pozíciók, és véleményvezéri lehetőségek egy csapásra megszűnnének számukra.

Ettől függetlenül is, kettejüktől függetlenül is, ebben az országban annyi sok gazdasági szakember van, ontják a híreket és nyilatkozatokat a növekedő foglalkoztatottságról, az idetelepült multis összeszerelő üzemek prosperálásról, a bankszektor erejéről és hazai kézbe kerüléséről, hogy az embernek, főleg a gazdasági kérdésekben kevésbé tájékozottaknak az a naiv benyomása támad, hogy ez itt egy sikertörténet.

De mi a valóságban ?

Ez.

Ez a magyar valóság.

( Euró / fő, éves adatok, a V3 Csehország, Szlovákia és Lengyelo. átlaga )

Tán nem tudta tisztelt olvasó, hogy amikor legutóbb, másfél éve, ennek a grafikonnak az időarányos elődjét feltettük a honlapunkra, elkezdték vegzálni az Egyesületünket, bírósági és ügyészségi vizsgálat indult ellenünk, mindenféle mondvacsinált okokra hivatkozva. No, most készülhetünk a következőre.

Erről a grafikonról minden magyarnak úgy kellene tudnia, mint az egyszeregyről, mert ebben van a sorsa.

Lemaradunk.

A grafikon a lényeget mutatja, a GDP adatok a magyar gazdaság fokozatos lemaradását mutatják, a velünk együtt indult és korábban inkább mögöttünk volt másik három Visegrádi Ország vonatkozásában.

Nem untatnám az olvasót nagyon a trendszámítás rejtelmeivel, de a grafikonon a szaggatott egyenes vonalak /lineáris trend/ az jelzik, hogy amennyiben a feltételek nem változnak, a lemaradás nagy eséllyel tovább nő.

Szintén nem kívánom tovább “untatni” a tisztelt olvasót a számok erdejével, de úgy vélem mindenképpen szükséges megemlíteni, hogy a szintén velünk együtt indult Románia és Bulgária vonatkozásában, Magyarországra nézve  hasonlóan aggasztó folyamatok érzékelhetőek. Arról van szó, hogy míg 2005-ben 5550 Euro/fő volt e két ország elmaradása, a különbség  hazánktól, hazánkhoz képest,  ez mára /azaz 2016-os a legfrissebb éves adat/ már lecsökkent 3900 Euro/fő értékre.

Magyarán fogalmazva e két mögöttünk lévő ország kezd behozni minket, a gyenge gazdasági teljesítményünk okán.

 

Az évértékelés második cikkének végére ért, tisztelt olvasó , még egy harmadik is lesz.

 

Budapest, 2017.10.28.

A KISE elnöke
/ Forrás: Eurostat, Ksh /

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.