Egyéb

Lovas István emlékére – Az ember aki nem csak magára gondolt, akiben valóban volt szolidaritás

2018-06-13

Az ember aki nem csak magára gondolt, akiben valóban volt szolidaritás. Egy igazi egyéniség volt, ellenfelei is tisztelték igen magas szakmai felkészültsége, és hasonló szintű tájékozottsága okán. De nem csak ez igaz, a hírfolyamból a megfelelő következtetéseket, közérthető magyarázatokat is meg tudta alkotni, és az olvasó számára eljuttatni.

Miért írjuk ezt a méltatást, mi köze az Egyesületnek hozzá, nos van. Nem csak azért mert az elnök levelezett vele, ennél jóval többről van szó. Ebben az emberben valóban volt szolidaritás. Ő nem csak a saját előre menetelével, anyagi haszonszerzésével foglalkozott, hanem fogékony volt mások problémájára, gondjaira is, és ezt nagyon kevesen mondhatják el magukról, nem csak az újságírók közt, de a közéleti szereplők közt úgyszintén.

Pista volt a közszereplő újságírók közül talán az egyetlen, aki tényleg szót emelt a kommunizmus áldozataiért, a kisemmizettekért, az elüldözöttekért a fogvatartottakért, a kivégzettekért, és ezt nagyon komolyan is gondolta.  Más pályatársa ilyet nemigen tett, alig tett, vagy ha meg is említette a kisemmizetteket, ez csak szóvirágokban merült ki, és látszott az írásán hogy csak kipipálni kellett a témát, nyilván megbízásra.

Ő nem, ő egészen másképp állt a témához, de száz szó helyett is elég, ha elolvassuk e cikkét. Ez nem felsőbb utasításra egy bér-sajnálkozás, egy le-van-tudva-ez-is, nem… ez egy mások sorsát a szívén viselő, egy kérlelhetetlen igazságkereső saját írása, és nem pedig felülről utasításra megírt mint oly sok más.

Gulyás Gergelynek: elég a kenetteljes szövegekből és kárpótolják végre a kommunizmus áldozatait!

Pista, te gondoltál másokra is, önzetlenül, az igazságérzeted hajtott, és nem foglalkoztál azzal, hogy esetleg kinek a farizeus érzékenységét sérted, mint ennek itt e cikkedben. Azonnal leközöltük az írásodat.

Sokéve, mikor is a D209 fedőnevű, miniszterelnökségig kapaszkodott, egykori komcsi ügynök gorillájával megverette a Független Kisgazdapárt egyik megyei elnökét, Pista a Vasárnapi Újság c. rádióműsorban vasárnap reggelenként folyamatosan szót emelt érdekében, mert a hatóságok szokásos bűnpártoló eljárásukkal nem tettek semmit az ügyben.

Pista ott kint az akkori Nyugat-Németországban, a Szabad-Európa Rádió munkatársaként, szerkesztőként megismerte a demokratikus berendezkedést, és értékrendet, melyet az itteni újságírók nemigen, és ez a különbség bizony meg is látszott. Ma ezek “beadják” úgymond a népnek, mi a demokratikus, mi a polgári értékrend, és olyanok adják be, akik egykoron komcsiként ennek szöges ellentétét vallották.

Ilyen meghatározó, kérlelhetetlen, és ehhez társuló magas szakmai színvonal lesz-e még a középszerű, felsőbb pártutasításra dolgozó újságíró csinovnyikok világában ?

Hiányod óriási.

Budapest, 2018.06.13

KISE elnökség

 

No Comments

Leave a Reply

Tovább az eszköztárra