A mostani kormánypárt a Fidesz 2010 óta, immáron 3 cikluson át kormányoz, és magát jobbközép, keresztény, és polgári értékrendet és politikát hirdető erőként definiálja. A szavazók ennek alapján adtak nekik bizalmat, és kapott igen nagy felhatalmazást. Az eltelt idő azonban arra is elég, hogy immáron markánsan körvonalazódjon, a fenti értékrend és politika mellé, – melyet a választási ígéretek, majd a folyamatos keresztény-polgárinak látszó kormánykommunikáció után tapasztalt a társadalom – , a polgárok e kormánytól mit kaptak még.
Bp. 2021.05.20. KISE Szerkesztőségi cikk
I. Bevezető
A Fidesz egykoron liberális párt volt, az európai liberális csoport tagja, majd irányt váltott, összefüggésben a honi erőviszonyok, párt-erőviszonyok változásával.
A pártok átrendeződése tehát a múlt szd. 90-es éveinek közepén, lényegét tekintve úgy történt meg, hogy az Mdf nevű első, magát jobbközépnek deklaráló kormánypárt gyakorlatilag eltűnt, elhiteltelenedett a választók előtt, majd a megüresedő jobbközép helyet a magyar politikai palettán elfoglalta a Fidesz, korábbi liberális platformját teljesen feladva. A párt mostani irányultsága tehát azért ez, mert ők is tudják, a magyarság nagy hányada /becslések szerint 60-65 %-a/ ezzel a keresztény-polgári gondolkodással és nézettel tud azonosulni.
Egyes megfigyelők szerint ez a magatartás nagyon hasonló a szabadpiaci gazdaság azon törvényével, mely szerint ha egy vállalkozás életben akar maradni, és változatlanul nyereséges akar maradni akkor is, ha eredeti profiljára, termékeire a kereslet lecsökken, akkor ezt csak termék- és profil váltással tudja megtenni, különben veszteséges lesz. Az analógia nem vitatható, a hitelesség azonban ebben az esetben igen.
Adott tehát a választói bázis, az emberek elvárják, hogy akikre szavazatukat adták ezt a politikát kövesse. Kiderült mára azonban, hogy jóllehet sok eleme a kormányzásnak valóban követi ugyan ezt az értékrendet, de
van számos olyan eleme is a kormányzásnak, mely elem nem ezen ideológiához tartozó, sőt, attól idegen
Ezekről az elemekről jónak gondolt kommunikációval, és a bíráló hangok marginalizálásával próbálják a figyelmet, a hangsúlyt elterelni.
A korrupció, a gazdaság és a kormányzati újraelosztás problémái persze nem csak a jobboldali kormányok esetében lehet bírálat tárgya, de a mérték, az már viszont kétségtelenül felveti az ezen ideológiától való jelentős eltávolodást.
Igen komoly gazdasági anomáliákat tehát kaptak a polgárok a nép a fenti ideológia égisze, imázsa alatt, de más anomáliákat is.
Ezen áttekintés, tényfeltáró írás tehát arról szól, a polgári-keresztény ideológia jegyében, és helyett mennyire durván eltorzítják önös célok érdekében a társadalom önértékelését, a társadalom identitását, és adnak helyette valami olyat, ami nagyon messze van a fenti ideológáiától.
A MÚLT REHABILITÁCIÓ , amit a Fidesz kormány jól dokumentálhatóan immár három cikluson át csinál az nem más, mint a kormányzat által önkényesen kiválasztott, korábbi pártállami, önkényuralmi szervezetek és személyek pozitív, elismerő átértékelése, gyakorlatilag dicsőítése.
II. Kiválasztottak
Akiket rehabilitálni kell. Kérdezheti mindenki, van-e olyan ember, újságíró, történész, aki erre kapható ? Nos igen, van, sajnos nem is egy, több.
De ennél több is állítható, mert mára az is kiderült, a Fidesz-kormány a „Nemzeti Emlékezet Bizottsága” /NEB/ elnevezésű szervezet felállításával már intézményesített formában végzi a rehabilitálást. E szervezetet saját állításuk szerint azért hozták volna létre, hogy az önkényuralmi rendszer bűneit feltárják, arra emlékeztessenek, de ez így sajnos nem igaz. Az kétségtelen hogy említést tesznek a bűnökről, de teszik ezt koncepciózusan úgy, hogy
kiválasztott egyéneket és szervezeteket a pártállami hatalom részeseit meg pozitív, elismerő színben tüntetnek fel.
A NEB ma egyik leginkább foglalkoztatott propagandistája Borvendég Zsuzsanna. Egyik művében például, Az „impexek” kora. /2017/ , bizony nem kevesebbet
mint a teljes pártállami magyar állambiztonságot, és a kémelhárítást rehabilitálja
A könyvben említésre kerül például a Russay-ügy /késő kádári kor egyik korrupciós ügye/ és ennek kapcsán említésre kerül, hogy az 1988. április havi adat szerint 1 mrd. Ft kimenekített pénzt „sikerült” a szolgálatnak felderíteni, majd szerény említés jön a morzsák visszaszerzéséről, és bizonyítás nélküli spekuláció következik, a kár további mértékére vonatkozó alaptalan becslés. Ez persze ködösítés ami szintén a rehabilitációs célt szolgálja. A könyveli mondatot idézzük a Russay-ügyről:
„Több mint két évig dolgozott azon a kémelhárítás, hogy a kilopott vagyont visszahozza Magyarországra” /157.o./”
A koncepció teljesen világos, azért kell Borvendégnek rehabilitálni a pártállami szolgálatokat, mert ezeket az 1990. májusa után felálló új kormányzat lényegében átvette. Ehhez kell tehát indokot és felmentést adni.
Nem vesszük itt végig az összes példát és megjelent cikket, de adunk példát szélsőbaloldali, marxista egyének rehabilitációjára is. Ágoston Balázs 2021. február 18.-án a Magyar Nemzet-ben írt egy cikket arról, hogy „Budapest védői hősök voltak” , de a témától nagyon jelentősen eltér a szerző, és igen rámenősen az egykori marxisták, kommunisták rehabilitációjával foglalkozik, ez az írásának a lényege, és nem annyira az, ami a fenti címből következne. Megint idézünk egy mondatot e cikkből, ahol az Mszmp meg a többi kommunista képződmény tagjairól ír a szerző, ez esetben az 1919-es bolsevik puccsról, melyet „Tanácsköztársaság” néven is említenek:
„Ez a rendszer állította fel az úgynevezett Magyar Vörös Hadsereget 150 ezres összlétszámmal, amelynek mintegy harmadát önkéntesek adták. Jórészt az első világháborút végigharcolt közkatonák és tisztek, de a magyar munkásság soraiból is tízezrek álltak be a vörös zászló alatt menetelő seregbe.
Nem azért, mert azonosultak a kommunista ideológiával és a diktatúrával, hanem annak ellenére. Felismerték ugyanis, hogy – tetszik vagy sem – nincs más, hatalommal rendelkező politikai tényező Magyarországon.”
Itt a köztudatba sulykolni próbált elem az, hogy a marxisták azért rehabilitálandóak, mert ők úgymond jót tettek az országgal egyrészt, másrészt meg higgyük el, ha a szerző állítja, nem is voltak ők annyira marxisták, sőt a marxizmus, kommunizmus ellen voltak.
Talán nem kell hangsúlyozni, a szerző erre semmilyen bizonyítékot nem ad, nem is adhat. Jól megfigyelhető mindkét hozott írásban az is, a szerzők valóság-elemeket, sőt a közvéleményben pozitív megítélésű példakat említenek, ilyen a bolsevik Vörös Hadsereg sikeres Felvidéki hadjárata, vagy a kádár-kor liberálisabb, engedékenyebb rendszere, de ezt mindössze arra használják fel, hogy ezzel egyidejűleg a kiválasztottak rehabilitációja hihetőbb, sikeresebb legyen. Ennek oka pedig nem más, mint a meggyőzés. Egy kezdetleges, amatőr módszer a meggyőzésre azért, mert a személyek és szervezetek rehabilitására semmilyen alap és bizonyíték nincsen.
III. Arányok
Említést kell tenni a témával összefüggésben a marxisták, bolsevisták számarányra is, a 20. szd. magyar történelme során. Mekkora arányú a teljes népességben az a kiválasztott csoport, melyet rehabilitálni akarnak.
Az 1919-es bolsevista puccs néhány marxista börtöntöltelék műve volt, akiket kiengedtek az akkori zűrzavarban, és hozzájuk aztán csatlakozott néhány kalandor elem. A mag mindössze néhány tucat emberből állt. Terroristákból, köztörvényes bűnözőkből, anarchistákból, de volt olyan is, akit csak a korábbi rendszer makacs gyűlölete terelt oda.
A II. Vh. után a szovjet fegyverek támogatásával a hatalmat megkaparintott kommunisták 5-10 %-nyi szavazótábort tudhattak magukénak, bár megfigyelők azt is hozzáteszik, ez a szám biztosan jóval kisebb lett volna, ha nincs itt a szovjet haderő.
Ismert, a marxizmus és az önkényuralmi rendszer a hatalom erőszakos megszerzése után 40 évig tartott ki. A rendszer bukása előtti időkről vannak számadatok, az Mszmp taglétszáma mintegy 850 ezer fő volt, a teljes népesség 8,5 %-a, a nagykorú népesség tizenegynéhány százaléka. Természetesen ekkora tömegben már nem csak a marxisták voltak, de a karrieristák, az érvényesülés -többnyire tehetség híján- céljából ezt az utat választottak úgyszintén.
Végeredményben tehát a századelőn csak néhányan, a kádár-rendszer bukásakor pedig néhány ezer rehabilitálandó egyén lett kiválasztva.
IV. Jogszabályi háttér
A jelenlegi kormányzat jogszabályai éles ellentétben vannak a múlt rehabilitációjával, tehát nem túlzó a következtetés, a mai hatalom e tárgyban
még a saját maga által hozott törvényeket sem tartja be.
Idézet az Alkotmány/Alaptörvény U) cikkéből, az (1) bekezdés eleje:
„ Az 1990-ben lezajlott első szabad választások révén a nemzet akaratából létrehozott, a jog uralmán alapuló állami berendezkedés és a megelőző kommunista diktatúra összeegyeztethetetlenek . A Magyar Szocialista Munkáspárt és jogelődei, valamint a kommunista ideológia jegyében kiszolgálásukra létrehozott egyéb politikai szervezetek bűnöző szervezetek voltak, amelyek vezetői el nem évülő felelősséggel tartoznak …”
majd egy hosszú, pontokba szedett felsorolás következik a bolsevista rendszer és fenntartói bűneiről, ami lényegében reális, ha nem is teljeskörű.
Vegyük hát észre a nyilvánvalót, olyan egyéneket és szervezeteket akarnak tehát rehabilitálni, melyek pontosan itt, az U) cikk első bekezdésében, mint bűnözők lettek meghatározva.
Meg kell említeni továbbá a Büntető Törvénykönyv /BTK./ módosítását is, mivel annak nemrég hozott 333. §-a szerint, aki nagy nyilvánosság előtt a náci illetve a kommunista rendszerek által elkövetett népirtás vagy más, emberiesség elleni bűncselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, vagy azokat igazolni törekszik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. De nem csak ez büntetendő, a törvény kiegészült azzal is, hogy büntetik az ún. „az igazolni törekszik” elkövetési magatartást is. Tehát nem csak a bűnök tagadása, hanem azok „jogszerűségének igazolása” -legalábbis a próbálkozás-, is veszélyes a társadalomra, és büntetendő. E kiegészítés a nemzetközi büntetőjogi gyakorlatot követve lett meghozva, és teljesen alapos.
A probléma tehát azzal van, hogy e jogszabályok vonatkozásban is megkérdőjelezhető a jogkövetés, az hogy miért nem tarják be e jogszabályokat sem. A rehabilitáció, amikor a bűncselekményt elkövetett egyéneket „hősnek” , „megmentőnek” tüntetik fel, illetve a hozott példában azt állítja valaki hogy ők nem bűnözők voltak, ellenkezőleg ők léptek fel a bűncselekmények ellen – durván átlépi mindkét törvény rendelkezését.
Az ilyet nyilván az teszi meg, akinek a következményektől, -valamely információ birtokában- , különösebb tartanivalója nincs.
V. Zárszó
Az összefoglalás, a tágabb összefüggések megemlítése segít jobban megérteni, a mai magyar helyzetet, és kormányzati szándékokat, sokak szerint inkább a manipulációt.
Elsőként Ralf Dahrendorf igen jelentős német filozófus, szociológus megállapítását kell idézni: „Egy politikai rendszert hat hónap alatt le lehet váltani, egy gazdasági rendszert hat év alatt át lehet alakítani, a társadalmihoz hatvan év kell.”
Ez valóban így van, és annak oka, hogy a mai közéletben, és főleg a kormány kommunikációjában ez semennyire sem szerepel az az oka, hogy ők
Dahrendorf tételét nem hangoztatják, hanem visszaélnek vele.
A múlt rehabilitáció, egyének és szervezetek rehabilitálása ugyanis akkor lehetséges, akkor lehet eredményes, ha még tart a társadalmi rendszerváltás, tehát az emberek a marxizmus hamis ideológiájában többé kevésbé megragadva, még nem jutottak el odaáig, hogy észrevegyék és rájöjjenek, ha az önkényuralmi rendszerből egyeseket, személyeket és szervezeteket, hamisan pozitív színben akarnak láttatni.
E tekintetben mérsékelt jelentősége van annak, hogy 1990 óta 3 évtized telt el, és felnőtt új generáció, mert részben átöröklődtek a fent említett gondolkodásmódok. A Dahrendorf által lefektetett változási folyamat országunkban most tart, és még jópár évtizedig tartani is fog.
Említést kell tenni arról is, ami egyébként a honi cikkírók és elemzők egyik gyakori és jelentős hibája, hogy legtöbbször kiragadnak egy-egy témát, és annak összefüggéseit vagy nem látják vagy csak felületesség okán nem mutatják be, holott legtöbbször a dolgok megértéséhez igencsak szükséges.
Ezen múlt rehabilitációs jelenség kapcsolódó témái elsősorban az alábbi kettő. Az egyik az a háttéralku-folyamat, mely lezajlott az 1989-90-es változások során, a másik meg az ezzel összefüggésben lévő, Magyarországon ezideáig elmaradt restitúció, melynek megvalósítása Egyesületünk alapcélja.
A nevezett háttéralku egyik fontos eleme a volt kommunista nómenklatúra érinthetetlensége, nem elszámoltathatósága. Ennek folytatásaként, következményeként lehet tekinteni ezt a ma jelenlévő múlt rehabilitációs jelenséget is. De más ok is van, a jelenlegi kormánypártban nagyon sok az érintett, a pártállami gyökerű ember.
Az elemzésünknek nem célja a várható jövőbeni folyamatok, illetve konkrétan ennek az álságos rehabilitációs folyamatnak a jövőbeni prognosztizálása.
Azonban annyit mégis meggyőződéssel ki szándékozunk jelenteni zárásul, egy olyan egészséges és viharokat túlélt társadalom mint a magyar, ezt a tévutat is ki fogja heverni, a tévtanokat majd el fogja utasítani.
Budapest, 2021. 05. 20.
Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete
szerkesztőségi cikk.
No Comments