Sajtószemle

Szemelvények, idézetek a nyomtatott és az elektronikus sajtóból. Az itt idézett cikkekben foglaltak nem feltétlenül esnek egybe az Egyesület álláspontjával, de a hírérték, az Egyesület céljaihoz való kapcsolódás okán a szerkesztők a közlést látták szükségesnek.

Csaba László: 2-3 év múlva robbanás lesz

http://fuhu.hu/csaba-laszlo-2-3-ev-mulva-robbanas-lesz/

FÜHÜ /Független Hírügynökség/ N. Vadász Zsuzsa – 2018-02-26

„Magyarország ma tele van halmozódó feszültséggel, de ez nem az idén április 8-án fog robbanni. Hogy mikor, nem tudni, szerintem 2-3 éven belül – állítja Csaba László, egyetemi tanár, akadémikus. Orbán egykori tanácsadója a Független Hírügynökségnek levezette, hogy nálunk miért nem alakulhat ki putyini rendszer. „Az, hogy a Fidesznek ilyen agresszív a kampánya, az, hogy azt sulykolják, hogy sorsdöntő a mostani választás – nos, ez nem más, mint, hogy tudatában vannak saját gyengeségüknek” – véli. Már nincs mit elosztani, nincs mit ígérni – tisztára a nyolcvanas évek köszönnek vissza, amikor ideológiailag kiürült a rendszer, szervezetileg nem működött már normálisan, az elnyomó szervek nem működtek, az önkényuralom kultusza pedig hiányzik. Pedig 2010-ben adódott egy esélye Orbánnak, de ő egy tál lencséért eladta. Hogy miért? Csaba László szerint minden lépésre, fordulatra van egyenkénti magyarázat, de az egész folyamatra nincs.

 

Sokan mondják, hogy csak magunkat hibáztathatjuk amiatt, hogy ott tart az ország, ahol. Ön is egyike azoknak az értelmiségi szakembereknek, akik egy ideig Orbán-pártiak voltak, de csalódniuk kellett.
Nincs kire mutogatni amiatt, hogy itt tartunk. Nincs mentség, mert 2005 és 2010 között világossá vált, hogy Gyurcsány Ferenc egy hamiskártyás, hiteltelen, okos, de hiányzik minden más, a kormányzáshoz szükséges képessége, ahogy Széchenyi mondta anno: „sok a politicus, de kevés a státusférfiú”. De azért az akkori Fidesz messze nem a mai Fidesz volt – akkor egy olyan nagykoalíció-jellegű kormányzásban hittek, amilyet Németországban a CDU-CSU folytatott, s sokan dolgoztunk is ennek előkészítésében. Az még egy nagyon más társaság volt – csak néhány név az akkori Széll Kálmán Körben és a Baross Körben folyó műhelymunkában aktívak, az azok köré szerveződött fideszesek közül: Csák János, Martonyi János, Járai Zsigmond, Navracsics Tibor. Az ő elveik, elképzeléseik nem mutattak a NER, s még kevésbé a 3. Orbán-kormány gyakorlata irányában. Hogy csak egy példát említsek: Csák János szerint nincs olyan konzervatív párt, amelynek nincsenek vállalkozói kapcsolatai, ugyanis ha nincsenek, akkor az már nem is konzervatív párt. Akkor még Matolcsy személyiségjegyében sem a központi hatalom építése volt a meghatározó.

Abban az időben elképzelhetetlen lett volna, hogy eljön egy olyan idő, amikor ha valaki elindul a Fidesz ellenében képviselő-jelöltnek, akkor elveszíti az állását. Még csak azt sem mondanám, hogy ismét eljött az idő, mert ilyen korábban már régóta nem volt

– ha valaki nem tetszett, legfeljebb nem léptették elő, nem kapott meg egy ösztöndíjat, de az állását nem veszítette el. De 2006 tájékán sem mutatott semmi ilyen irányba. Hogy mást ne mondjak, akkor még Lámfalussy Sándornak nagy befolyása volt a Fideszre, személyesen Orbán Viktorra – ez azonban olyan 2012 táján teljesen megszűnt.

Miben látja a legnagyobb különbséget az akkor Orbán-féle és a mai Orbán-féle Fidesz között?

A legellentmondásosabb az, hogy akkor egyértelmű volt például a kiállás a kisebb állam, az euró mielőbbi bevezetése, a Washington és Brüsszel irányában folytatott politika, a szomszédokkal való jó kapcsolat kialakítása mellett, s különösen nem volt kérdés az, hogy az országot az euro-atlanti együttműködés keretében kell előre vinni. De megfogható jelei is voltak annak, hogy ezt komolyan is gondolják: például Járai azzal kezdte pénzügyminiszterségét 1998-ban, hogy 600 főre csökkentette a minisztérium állományát – ma 2600-an vannak. De említhetném az MNB-t is – a 2001-ben jegybank-elnökké kinevezett Járai alatt 400-ra mérséklődött a létszám, ma, Matolcsy alatt már kétezer körüli. És akkor még nem beszéltem a minőségről:
mindkét egyetemen ahol tanítok, rendszeresen találkozom olyanokkal, akik már a közigazgatásban, a kormányban dolgoznak. Hogy mást ne mondjak: nagyon kilógnak – s nem pozitív értelemben – a hallgatók közül.
Az egész országban óriási baj van a közigazgatás személyi állományának minőségével.

Visszatérve a Fidesz elképzeléseinek, terveinek megváltozására: Ön miben látja a pálfordulás okát?

Őszintén mondom, nem tudom. Csak elképzeléseim vannak. Kornai Jánossal – akit egyébként mentoromnak tartok – volt is ezzel kapcsolatosan egy vitánk: szerinte Orbán 2009-es kötcsei beszédében már előre jelezte azt, ami később be is következett, s ezt ő – mármint Kornai – 2010-ben meg is írta. Szerintem pedig ezt nem lehetett előre tudni, már csak azért sem, mert
2008 és 2013. közepe között élethalál harc folyt a Fidesz lelkéért. A vezérnek már akkor sem – ahogy soha nem – volt programja a saját hatalmának a kiépítését leszámítva, s nem lehetett tudni, mi lesz a kormányzás tartalma.
Mi, akik akkor kvázi értelmiségi holdudvarként igyekeztünk segíteni a Fidesznek abban az időben, azt gondoltuk, hogy a kormányzás majd középről folyik, miközben – a német CDU-CSU mintájára – lesznek „szájalók” mindkét szélen. Kiegyensúlyozott kormányzásra, az állami újraelosztás 10 százalékpontos mérséklésére 40 százalékra, a kisebb állam kiépítésére, az euró bevezetésére való törekvésre, a nagy magánvállalatok mellett a támogatott kis- és közepes vállalati kör boldogulásra számítottunk, s önkéntes gazdaságpolitikai korlátozásra. Ez a vonal akkor még jelen volt – egy néppártról beszélünk –, de
arra nem lehetett számítani, hogy eljön az idő, amikor a haveri kör támogatása lesz a központi kérdés.

Meddig tartott ennek a korábbi vonalnak az érvényesülése a Fidesz-kormányban?

Korábban még Varga Mihállyal közösen tartottunk a Fidesz-frakció számára gazdaságpolitikai előadást, 2012-ben pedig Kötcsén. Akkor még nem lehetett látni, hogy az év végén összeveszünk a Nemzetközi Valutaalappal és Brüsszellel. Az előadásunk zárt volt, utána Balog Zoltán beengedte a sajtót, s elmondta, hogy miről volt szó. Óriási balhé lett belőle: mint utóbb kiderült, Balog kapott rendesen a vezértől, aki – mint közölte: éppen az ellenkezőjét akarta annak bejelenteni, amiről mi Vargával az előadást tartottuk. Pár nap múlva egyébként tényleg be is jelentette…
Emiatt mondta tehát azt Kornainak, hogy nem lehetett előre látni, merre vesz irányt Orbán?
Pontosan. De Kornai szerint azért lehetett látni, mert ő már öt-hat helyen megélt ilyen fordulatot. Azt beismerem, hogy a mi vitánkban Kornai akkor rendkívül borúlátónak tűnő helyzetelemzése helyesnek bizonyult. Ebben fontos az, hogy „bizonyult”, mert állítom továbbra is, nem lehetett előre látni. Ez olyan volt, mint egy fallabda-játék: jobbra-balra, le-fel pattog a labda, időnként mandinerre fut.

Ismét adódik a kérdés: miért? Mi lehetett a pálfordulás oka? S miért pont akkor? Miért nem előbb, miért nem később?

Akkor tűnt először úgy, hogy nyerésre állnak a gazdaságban. 2013-ig volt egy – földrajzi, politikai és gazdasági okokból összetevődött – kényszer, amely megszabta, hogy merre kell vinni az országot.
De 2013-ban elmúltak viharfelhők: elkezdtek jönni az uniós pénzek – ekkor kezdődött a radikális jobbra csúszás és – ezt nem én találtam ki – a Fidesz elkezdett a Jobbik kottájából énekelni.
Ironikus módon a Jobbiknak így maradt a jobbközép-, kisgazdapozíció.

Mindezt a hatalomért? A pénzért?

Nehéz megmondani az okot. Egyfelől fenn maradt a nagyon rövid távú szempontok uralma is. De olyan azért nincs, hogy büntetlenül lehessen ezt folytatni: Peron argentin elnök csinálta, hogy a mieinknek mindent szabad, másokra pedig lesújtunk a törvény teljes szigorával. S mi történt? Mára Latin-Amerikai harmadik leggazdagabb országából Argentína a harmadik legszegényebbé vált.
2010-ben adódott egy esélye Orbánnak, de egy tál lencséért eladta ezt.
S nem lehet jól megmagyarázni…persze minden lépésre, fordulatra van egyenkénti magyarázat, de az egész folyamatra nincs.

Ahogy mondta, ez a Fidesz azonban már nem az a Fidesz. Az emberek, a holdudvar is más…

Hol volt akkor Habony Árpád? Andy Vajna? Mészáros Lőrinc? Soha meg nem fordultak a Széll Kálmán Körben. Ahogy Rogán Antall vagy Lázár János sem. Nem volt ott Papp Dávid vagy éppen Schmidt Mária – ez utóbbi kvázi szilenciumban is volt akkoriban, szervezett ő is beszélgetéseket, de azok le voltak tiltva, nem volt szabad oda járni. Van, aki a maiak közül egyszer-egyszer jelen volt, hiszen az egyfajta forgószínpad volt – ilyen például Garancsi István, akiben azonban nem lehetett a jövő emberét látni. Magyarázatra szorul, hogy az akkori szellemi kapacitásból, személyi nívóból hogyan jutottunk el a maiig. Akkor még előfordulhatott, hogy a kiszemelt miniszter, Tulassay Tivadar (akit felesége az utolsó pillanatban fenyegetett meg, hogy ha pozíciót vállal abban a kormányban, akkor negyven év után elválik tőle) visszalépése után már másnapra találtak helyette egy másik orvosprofesszor-jelöltet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a NEFMI élére, Réthelyi Miklós személyében, aki szintén messze nem a Mészáros-féle színvonalat képviselte.
Persze nincs új a nap alatt: elég végignézni a Szovjetunió Kommunista Pártja Politikai Bizottságának történetét, annak vége tájt.

Ön ismeri Orbánt, az ő személyiségéből adódik pártjának ez a fajta fejlődéstörténete?

Egyfelől Orbánt teljesen összetörte a 2002-es választások eredménye. Valóban senki nem értette, hogyan veszíthetett az akkori kormány. Külföldi befektetőknek tartottam előadást akkortájt, és ők is értetlenül kérdezték tőlem: hogyan lehet ilyen dinamikus gazdasági növekedés mellett elveszíteni a választásokat. A politikában persze nagyon fontos a pénz, de nem minden: a politikai üzenet is fontos, s
Orbán akkor azt üzente hogy a haza nem lehet ellenzékben, ők örökkön örökké hatalomban lesznek. Erre a jövőre szóló üzenetre nem voltak vevők a magyarok, ők ezt nem akarták. Ebbe Orbán beleroppant.
És persze nem esett jól neki a 2006-os vereség sem. Ráadásul, amikor 2010-ben végre visszakerült a hatalomba, akkor válsághelyzet volt a görögök miatt. Kormányzásának első másfél évében szinte észre sem vették Orbánék, hogy kormányon vannak és nem ellenzékben. De 2012. második felében – 2013. elejére végleg elmúlt a veszély, sikerült gazdasági és politikai téren egyaránt a felszínen maradni, s kétharmaduk is volt, akkor nekifogtak a nagy változtatásoknak.

Miért voltak ilyen merészek? Mert azért azok voltak.

Fontos, hogy azt látták: az őszes „csínyük” nem váltott ki nagy viharokat – gondolok ez alatt a súlyos megszorításokra, az alkotmánybíróság hatáskörének az elvételére, az alaptörvényre – amely Sólyom László szavaival, önmaga ellentétévé vált, s amely nem pusztán elvi kérdésként fogalmazza meg például, hogy Mária országa vagyunk – az ilyen és hasonló kitételeknek komoly, operatív, hatalompolitikai jelentőségük van. Vagy ott van a választási törvény, amely mellett szintén szó nélkül ment el az ellenzék és a társadalom. Az előbbire csak annyit: 2014-ben mondta nekem egy bennfentes a következőket:
„amikor a választási törvényt kiegészítették a pártfinanszírozás tilalmával, akkor kilóra megvettük a pártokat, látatlanban aláírták annak fejben, hogy az ötszörösére növelik a pártok állami támogatását. Ebben az MSZP és a Jobbik állt az élen”.
És akkor még nem beszéltem a bankrendszer, az energetikai ágazat, a közigazgatás, az MNB, az Állami Számvevőszék, a média és a külszolgálat komplett megszállásáról. Szerintem evés közben jött meg az étvágyuk, miután látták, hogy a súlyosabb dolgokat idehaza és külföldön is lenyelték. Így visszamenőleg azért látjuk: már azon is el kellett volna gondolkodni, hogy két évig nem volt vezetője az Állami Operaház balettkarának pusztán amiatt, mert Orbán nem ért rá ezzel foglalkozni. Akkor ez extremitásnak tűnt – ma ez a normalitás.
Tehát Orbán nem eleve azzal tért vissza a hatalomba, hogy ezeket végigcsinálja? Pedig emlékszem, 2010-ben azzal kezdte a választások másnapján tartott nemzetközi sajtótájékoztatóját, hogy „Ma másként kelt fel a nap”.
Ez egy folyamat volt. Kevés olyan van, mint III. Richárd.
Orbán nem határozta el, hogy egyeduralkodó lesz.

Látva azt, amivé fajult a kormányzás, Ön szerint mi jöhet?

Visszatekintve azt mondom, hogy jó, hogy átélhettem a nyolcvanas éveket. Mert ugyan elvesztegetett évtized volt, de az is mutatja, hogy tévesek azok a nézetek, melyek szerint a NER 2030-ig, vagy mások szerint 2047-ig fennmaradt. Ez már nem egy zárt társadalom, ezzel nem lehet azt megtenni: félmillió magyar külföldön él és dolgozik, az Internet mindenki számára elérhető, pénzt gond nélkül, egy gombnyomással, akár telefon segítségével is ki lehet vinni az országból… Bankok, cégek, és (szemben sokak nézetével – legutóbb például az Eötvös Körben volt egy eléggé szerencsétlen beszélgetés erről) nem csak államilag kistafírozott burzsoázia van ma Magyarországon. A legfelső és a mikrovállalkozások által képviselt alsó réteg között van a középréteg, a Fidesz vagyonszerző csapata, de ez nem képezi le a teljes társadalmat.

Pestiesen szólva: és akkor mi van? Ebből mi következik?

Sokat akar a szarka de nem bírja a farka: ha fennállna az, ami egyébként a Kádár rendszerben három évtizedig fennállt, nevezetesen, hogy a gazdaság elfogadható ütemben bővül, amiből vissza lehet osztani, akkor sokáig fenn tudna maradni a rendszer. De

a magyar gazdasági csoda csak statisztikai látszat! Nincs mögötte tartalom – akármilyen számokat ragadunk ki, lemaradásunk egyre nagyobb a régión belül is.

És ne feledjük: dollárban a gazdaság ma körülbelül annyit termel évente, mint tíz évvel ezelőtt. Csak éppen ezt 750 ezer emberrel több állítja elő. Akkor hol van a termelékenység?

De a jelek szerint ez sem izgatja túlságosan a magyarokat?

Ez a látszat, de szerintem robbanás valóban nem lesz. Az egy – hogy úgy mondjam – marxista tévképzet, hogy nem lehet így sokáig elevickélni. Sok ország elvan egy gyenge vagy alig növekedéssel – ilyen Japán, Olaszország, Portugália, de például a franciáknál sincs igazán növekedés, vagy vegyük Bolíviát, Venezuelát és Argentínát.
A gazdaságok kitermelnek annyit, hogy ne legyen éhínség, hogy a felső rétegnek mindig jusson valami – ez a politikai kapitalizmus modellje.

Kiváltképpen, ha emellé még társul egy tömény propaganda is, nem?

A propaganda lepereg az emberekről.

Én ezzel azért vitatkoznék, lásd migránsozás.

Ennek egy bizonyos körben van csak szerepe és foganatja: azokhoz szól, akik még megmaradtak hithű Orbán-hívőknek. Bár a szavazóbázis menetközben szépen lecserélődött: az egykori, képzettebb városi szavazóbázist felváltotta a képzetlen vidéki tömeg.
Ugyan szerintem a kerítés egy téves a stratégia, de azért egyelőre bejött, s megnyerte Orbánnak a 18-as választást.

Sokan tartanak attól, hogy ezzel még tovább erősítik majd a hatalmukat és az ország megszállását.

Szerintem nem, a 2022-es választást nem nyerik meg, sőt – ha ismét a történelmi példák felé fordulunk: az MSZMP XIII. Pártkongresszusa 1985-ben változatlan személyi összetételben szavazta meg a párt irányító testületeit, majd két évre rá már vissza kellett hívni Grósz Károlyt.
Magyarország ma tele van halmozódó feszültséggel – a szegregációval kezdve a regionális különbségeken, az elvándorláson és a nem működő jóléti rendszereken át egészen a közigazgatásig –, de ez nem az idén április 8-án fog robbanni.

Mi fog történni Ön szerint, és mikor?

Egy történettel válaszolnék: 1988-ban a budapesti amerikai nagykövetség fogadására voltam én is hivatalos, s mielőtt beléptem volna az épületbe odalépett hozzám egy alacsony úriember, hogy ilyen slendrián külsővel, felhajtott inggallérral nem lehet egy fogadásra bemenni, s megigazította azt. Bauer Tamástól kérdeztem, hogy ki volt ez az ember, mire ő azt válaszolta: Magyarország következő miniszterelnöke, Antall József. Vagy egy másik példa arra, hogy milyen váratlan dolgokkal kell gyakran szembesülnünk: amikor kiadták Franciaországban Nagy Imre összes beszédét, írását, a 12 kötetre rúgó sorozatban nagyítóval keresték azokat a megnyilvánulásokat, amelyek előrevetítették későbbi szerepét. Nem találtak ilyeneket. Ő attól lett Nagy Imre, hogy tudta, hova kell állni, s elmondta az ikonikussá vált szavait: Honfitáraim! Magyarok! Magamhoz kérettem Andropov urat….”
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ezek az emberek szinte a semmiből jöttek elő… Soha nem tudhatjuk. Csak azt tudjuk, hogy amikor a feszültségek halmozódnak, akkor egy merev test egy ponton túl nem bírja tovább és eltörik.
S amikor nincs mivel betömni az emberek száját – mert hogy nem nagyon lesz, akkor a feszültség egyre fokozódik.

És a putyini rendszer kialakítása? Nincs ennek veszélye, ha ismét nyer a Fidesz?

A putyini rendszer magyarországi meghonosításához legalább három olyan feltétel hiányzik, ami Oroszországban adott. Nekünk nincs olajunk és gázunk, amelyet könnyű kitermelni, a pénzt ellopni és Svájcba vinni. Nálunk nem áll rendelkezésre bevethető belbiztonsági, titkosszolgálat – a Phareon-ügy is mutatja a magyar titkosszolgálatok színvonalát, nálunk nem lehet úgy elbánni a politikai ellenfelekkel, mint ahogy Putyinék tették például Navalnijjal és Nyemcovval. Emellett a magyar – szemben az orosszal – , ahogy már korábban volt szó róla, nem zárt társadalom, áradnak az információk.

Bizonyos tekintetben ez utóbbit vitatom: a média nagy része kormány által irányított, tehát azt az információt juttatja el a népnek, amit akar.

Ezzel pedig én vitatkozom. Nem csak azért, mert az internetet nem tudják kontrollálni, hanem azért is, mert szerintem kevés emberhez jut el a médián keresztül terjesztett propaganda.
A hírpiacon a kormánymédiában megjelenő piaci hirdetések aránya, tulajdonképpeni nem léte azt mutatja, hogy alig nézik, olvassák azokat. Én olyan 5 százalékosra tenném az M1 részesedését.
Hiszen, ha nézettebb, olvasottabb lenne a kormány- és kormányközeli média, akkor a piaci szereplők ott hirdetnék termékeiket, szolgáltatásaikat. De nem teszik.

Mégis mindent átsző a propaganda…

Az, hogy ilyen agresszív a kampányuk, az, hogy azt sulykolják, hogy sorsdöntő a mostani választás – nos, ez nem más, mint az, hogy tudatában vannak saját gyengeségüknek. Már nincs mit elosztani, nincs mit ígérni – tisztára a nyolcvanas évek köszönnek vissza, amikor ideológiailag kiürült a rendszer, szervezetileg nem működött már normálisan, az elnyomó szervek nem működtek, az önkényuralom kultusza pedig hiányzik.
A minap egy általam is kedvelt étteremben jártam, ahol a pincérnő azzal fogadott: „Mondja, meddig maradnak ezek még itt?”. Hangosan, mindenki füle hallatára, félelem és szégyenkezés nélkül szegezte nekem a kérdést.
De mondok mást, a nyolcvanas években, ha az ember beült egy taxiba, szidták neki a rendszert – ma is szidják az Orbán-kormányt. Ezzel együtt sem számítok arra, hogy a választásokat elveszítik. Arra azonban igen, hogy amikor a gazdasági és a politikai erózió eléri a kritikus pontot – ez két-három éven belül be fog következni –, akkor jönnek majd a váratlan eredmények. Olyanok, mint amilyenek már elő-előfordultak, például Várpalotán, Ózdon, Veszprémben. Amikor ez országos folyamattá válik – nos, akkor lesz a váltás. Új felállásban – csak éppen azt nem tudjuk a még, milyenben.

 

Felgyorsulhatnak a rég húzódó restitúciós ügyek

https://www.vg.hu/vallalatok/felgyorsulhatnak-a-reg-huzodo-restitucios-ugyek-480602/

Világgazdaság, 2017. 01. 12. 05:00 Jankó Judit

Újraindulhatnak a világ műtárgypiacát, illetve múzeumi gyűjteményeit is érintő restitúciós perek egy új amerikai törvény életbe léptével. Magyarországnak is van még elszámolnivalója.

Az egyhangú kongresszusi elfogadás után a távozó amerikai elnök, Barack Obama is aláírta még 2016 vége előtt azt a szövetségi törvényt (Holocaust Expropriated Art Recovery – HEAR), amely megkönnyítheti a holokausztáldozatok örököseinek a nácik által elrabolt műkincsek visszaszerzését.

A 2026-ig hatályos törvény már elévült ügyekben is új lehetőséget nyit meg; az egyik legfontosabb passzusa, hogy hat évben határozza meg az igény benyújtásának határidejét, mégpedig nem a rekvirálás időpontjától számítva, hanem attól a naptól, amikor az örökösök tudomására jut a műtárgy holléte. Tehát ha például egy aukciós vagy akár egy múzeumi kiállításon felbukkan egy kétes eredetű festmény, akkor a kiállítás első napjától kezdődik a hat év – ennek összes piaci hatásával együtt.

A II. világháború után mind az amerikai kormányzat, mind az európaiak tettek erőfeszítéseket, hogy a mintegy 650 ezer, nácik által eltulajdonított műtárgy eredetét tisztázzák, de ezeknek több mint az ötödéről még mindig semmit sem tudni. A múzeumok vonakodnak eleget tenni a visszakéréseknek, és a kormányzati szervek is inkább a halogatást választják, így becslések szerint nagyjából 300 ezer műtárgy lehet jogtalanul múzeumi és magángyűjteményekben, több mint hetven évvel a háború befejezése után. (A legtöbb ország máig nem készített nyilvános listát a múzeumaiban található kétes eredetű műtárgyakról.)

A restitúciós ügyekkel foglalkozó ügyvédek szerint a HEAR-törvény fordulópontot jelenthet a kártérítési ügyekben, és felgyorsíthatja a már ismert és régóta húzódó perek befejezését. A jogszabályt Amerikában számos neves személyiség támogatta, Helen Mirren színésznő a szenátusi vitát kísérő meghallgatáson is felszólalt, nehezményezve, hogy az örökösök nehezen jutnak hozzá információkhoz.

(Mirren játszotta a Hölgy aranyban című filmben a műgyűjtő Maria Altmannt, azt az örököst, aki 2006-ban pert nyert az osztrák állammal szemben, és a bécsi Belvedere múzeumából visszakapta Ausztria egyik legismertebb műalkotását, Gustav Klimt Adele Bloch-Bauer I. című festményét, három másik Klimt-művel együtt.)

Ronald Lauder műgyűjtő – aki még 2006-ban 135 millió dollárért megvette a fent említett Klimt-képet – két restitúcióval foglalkozó szervezet, a Commission for Art Recovery és a World Jewish Restitution Organization elnökségi tagjaként a törvény egyik fő szorgalmazója volt. Decemberben blogbejegyzésben fordult a kongresszus tagjaihoz, azt kérve, képzeljék el, mit szólna az igazságérzetük ahhoz, ha egy olyan festményt látnának egy múzeumban, amelyik egykor nagyszüleik otthonában lógott a falon, főleg ha a múzeumot ugyanannak az országnak a kormánya tartaná fent, amelyik egykor kiirtotta a családjukat.

A magyar zsidó felmenőktől származó Lauder állásfoglalása azért is volt különösen fontos, mert 1997–98-ban a MoMA vezetőségi tagjaként még nem állt az örökösök mellé, amikor a New York-i múzeum a bécsi Leopold Alapítványtól kölcsönözve kiállította Egon Schiele Wally (1912) című képét, amelyet a nácik tulajdonítottak el a bécsi zsidó műkereskedőtől, Lea Bonditól.

A törvény körüli vitában volt, aki a nemrég elindított, lopott műkincseket tartalmazó nonprofit adatbázis, az Artive fejlesztését szorgalmazta, mások pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy ki kellene terjeszteni más történelmi eseményekre is, így a ciprusi török megszállással vagy a kubai forradalommal kapcsolatos restitúciós igények érvényesítésére, illetve az Iszlám Állam által a Közel-Keleten elrabolt régészeti leletekre.

Idén újabb döntés születhet a Magyarországtól visszakövetelt Herzog-gyűjtemény perében

A HEAR-törvény Magyarországot is érintheti, hiszen például a Herzog-gyűjtemény 44 műtárgya ügyében legutóbb Herzog Mór dédunokája, David de Csepel az USA-ban indított pert a magyar állam ellen 2010-ben, miután egy korábbi, 1999-től 2008-ig tartó eljárásban egy másik örökös, Martha Nierenberg keresetét a Fővárosi Ítélőtábla elévülésre hivatkozva elutasította. Az új perben a magyar kormány a kezdetektől az amerikai bíróság illetékességét támadta, noha a Herzog dédunoka is ugyanarra az 1976-os törvényre hivatkozik, amelynek alapján Maria Altmann visszakapta a Klimt-képeket (eszerint amerikai állampolgárokat ért, külföldi által okozott sérelem esetén amerikai bíróságon perelhető egy másik ország vagy annak hatósága). Tavaly nyáron egy közbülső ítélet elismerte az amerikai joghatóságot, és várhatóan még egy év elteltével a végső döntés is megszületik. Nagy a tét, hiszen a visszakövetelt műtárgyak összértékét egymilliárd dollárra becsülik. A legértékesebb közülük El Greco Krisztus az Olajfák hegyén című főműve – ez önmagában is százmillió dolláros érték lehet –, amely korábban a Szépművészeti Múzeum állandó kiállításán szerepelt, jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában látható. Az érintett művek között ezenkívül több El Greco-kép van, Goya, Renoir és Corot festményei, szobrok és gótikus műtárgyak mellett.

A restitúciós jogorvoslatra azért már akad magyar példa. Tavaly januárban a Batthyány család egy Brueghel-festményt kapott vissza egy 2013-as kormányrendelet alapján; korábban az örökösöknek kellett bizonyítaniuk a tulajdonukat, az említett rendelet alapján vissza kell adni minden múzeumi tárgyat, amelyikről az állam nem tudja bebizonyítani, hogy jogos úton került a tulajdonába. Nehézséget okoz azonban a potenciális igénylőknek, hogy a magyar múzeumi gyűjteményekről nem készült nyilvános lista. Több futó ügyben is kérdéses az állam tulajdonosi volta, de a tárgyak visszaadása alapjaiban rengetne meg egy-egy múzeumi gyűjteményt – erre példa a Pécsi Janus Pannonius Múzeumban a Zsolnay család magángyűjteménye. A magyar állam 2002-ben peren kívüli egyezségben visszaadott a Vida család örököseinek négy Munkácsy-képet a család által kért 59 festményből. Közülük a Poros út 220 millió forintért,
A baba látogatói pedig 160 millió forintért kelt el 2003-ban a Virág Judit Galéria árverésein, és mindkettő még mindig a top tízben van a magyar aukciós örökranglistán.

El Greco: Angyali üdvözlet – jelenleg a Szépművészeti Múzeum birtokolja

Egy újabb hír, amely józanságra inti a kormányzati oldal sikerjelentéseire fogékony köröket. A józanság emlegetése egy volt miniszterelnökünk kedvenc szokása, a honlapszerkesztők szerint viszont erre éppen most lenne szükség, összevetendő ezen híradást a kormányzati sikerjelentésekkel /Szerk./

 

Romániában előbb lesz euró, mint itthon

https://24.hu/fn/uzleti-tippek/2018/03/11/romaniaban-elobb-lesz-euro-mint-itthon/

24.hu Vaskor Máté, 2018. 03. 11. 13:52

A Szociáldemokrata Párt (SPD) szombati, rendkívüli kongresszusán hozott döntés szerint Románia 2024-ben bevezetné az eurót, írja a Portfólió.
Az egy éve kormányzó Szociáldemokrata Párt 2024-es céldátumot határozott meg a közös európai deviza átvételére, amit a pártvezető, Liviu Dragnea azzal indokolt, hogy bátornak kell lenniük, és tudni, hogy ez a lépés szükséges.
Mint fogalmazott, az országnak ez az egy esélye, hogy egy asztalhoz üljön Európa gazdagjaival. Romániában kineveznek egy bizottságot is, amely az euró bevezetésével fog foglalkozni.
A lap emlékeztet, a magyar kormány és a jegybank célja, hogy a hazai egy főre jutó GDP előbb érje el az EU-átlag 90%-át (most 67%), és az ország csak utána vegye át az eurót. Ez évtizedekbe is telhet.

Békesi: “Néhány robbantás után Orbán hívei könyörögni fognak a szükségállapotért”

http://hvg.hu/gazdasag/20171221_Bekesi_Nehany_robbantas_utan_Orban_hivei_konyorogni_fognak_a_szuksegallapotert

https://zarojel.hu/orban-viktor-szuksegallapot-valasztasok/

2017. december. 21.
….
Békesi szerint a megsértett tömegek előbb vagy utóbb létrehoznak egy elsöprő erejű mozgalmat, amely megbuktatja az Orbán-rezsimet.

….
Ráadásul ha működne is az ellenzéki összefogás, szerinte a Fidesz nem fogja annyiban hagyni. „Valamilyen kreált ürüggyel akár szükségállapotot is kihirdet, felfüggeszti a még létező szabadságjogokat, elhalasztja a választásokat”.

A közbevetésére, hogy a parlamentarizmus felfüggesztését talán a Fidesz híveinek is nehéz lenne megmagyarázni, Békesi azt mondta:

„Ne vicceljen, néhány robbantás után a hívei könyörögni fognak a szükségállapotért. Ez pedig egyszerűen kivitelezhető.

Emlékezzünk vissza a kilencvenes évekre: a rejtélyes robbantások is azonnal megszűntek, miután a Fidesz hatalomra került. Ha Orbán veszélyben érzi a hatalmát, nincs kétségem, hogy elmegy a végsőkig.

Ezt készíti elő az állandó háborús hangulat, a veszélyeztetettségtudat fenntartása.”

/ A teljes szöveg a fenti hivatkozásokon megtekinthető/

 

 

Meghalt Tóth Zoltán József

 

https://index.hu/belfold/2018/01/30/meghalt_toth_zoltan_jozsef/

index, 2018.01.30.

Vasárnap este rossszul lett otthonában és 51 éves korában meghalt dr. Tóth Zoltán József, a második Orbán-kormány Honvédelmi Minisztériumának egykori helyettes államtitkára, írta a Magyar Nemzet hétfőn a Magyarok Világszövetségének közleményére hivatkozva. A hírt megerősítette a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is, ahol docensként tanított.”

Részlet dr. Hende Csaba parlamenti felszólalásából:

Tóth Zoltán József helyettes államtitkárt korábban több fronton is támadták. Még a Parlamentben is interpellálták a szakminisztert a kinevezésével kapcsolatban, mondván miért olyan politikus kap munkát a HM-nél, aki aktív támogatója a Szent Korona-Tannak. Hende akkor megvédte államtitkárát, parlamenti felszólalásában többek között azt mondta: „szavai azt sugallják, hogy manapság a magyar demokráciának két ellensége van, az egyik a Szent Korona-tan, a másik az azt tanulmányozó kiváló jogtudós, Tóth Zoltán József. A történelmünk, nemzeti identitásunk részét képező Szent Korona-tan ilyen felemlítése egész egyszerűen méltatlan. Ami pedig a helyettes államtitkár urat illeti: dr. Tóth Zoltán József jogász, politológus, a Nyugat-magyarországi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, közigazgatást, gazdasági közigazgatást és alkotmányjogot oktat. Hat könyvnek, számos tanulmánynak és számtalan cikknek a szerzője. A magyar jogtörténet elismert tudósa, ezen belül a Szent Korona-tan történetének egyik legelismertebb kutatója. (…) Tóth Zoltán József tudományos nézetei részévé váltak a mai közjogi gondolkodásnak. Büszke vagyok arra, hogy nem könnyű feladatomban munkatársamul szegődött”

Számunkra a jogtudós halála azért igen nagy veszteség, mert a korábbi, a 90-es évek eleji alapvető tévedéseken alapuló alkotmánybírósági határozatok ellenében ő mutatott rá, hogy -és itt idézzük- :

“Tehát a mai állam nem a történeti állammal jogfolytonos, hanem a diktatúra rendszerével.
No most ezzel azt ismeri el, hogy a korábbi oligarchia, mely
törvénytelenül szerezte meg a hatalmat 44 és 49 között, utána, 1989-90
után, ez most már törvényesnek van elismerve.
No most a probléma az hogy törvénytelenre
lehet-e törvényest alapozni
? Természetesen, -akár a mi közjogi
magyar hagyományaink alapján-, nem lehet.”

dr.Tóth Zoltán József  /1:06:18/

 

Ezen a cikk nem azért került fel ide, mintha különösebben egyetértenénk az itt leírt következtetésekkel, az illető amúgy is inkább a múlt embere, szerintünk.

Egy kérdés is megfogalmazódik, a fő következtetésével kapcsolatban, ugyan kivel gondolja ő a “váltást” a 2008-as gazdasági világválság kapcsán az ország tartós lemaradását okozó balliberálisokkal ? Mert azok már akkor leszerepeltek, kb. ugyanezt lehetne várni tőlük most is.

De mivel néhány jelentős megállapítást tett, mely tőle függetlenül tény, ezekre sajnos oda kell figyelni. A mi következtetésünk más. A magyar tőkét, ami nem létezik, ami nem rúg labdába a nemzetközi, meg idetelepült külföldi mellett, azt kellene helyre állítani.

Restitúcióval, törvényes vagyonvisszaadással kellene helyreállítani.

Az indok teljesen nyilvánvaló, még ha tabutéma is, a volt szovjet-blokk összes többi országában az ott véghezvitt restitúció okán kialakult a nemzeti tőke, és ezért nem sebezhető a gazdaságuk, ellentétben a mienkkel, mely bizony az. Erre gondoljon a t. olvasó mikor itt lent olvassa, mikor omlik, omolhat össze a költségvetésünk….

A cikk:

http://nepszava.hu/cikk/1151972-inotai-andras-nem-lesz-tobb-esely-2018-utan

Inotai András: Nem lesz több esély 2018 után!

Népszava|2018. febr 5. 05:26

Részletek:

“Az Európai Uniótól 2014-20. között összesen 23 milliárd eurót kapunk a kohéziós alapból. Ebben nincs benne az évi nagyjából 1 milliárd eurós mezőgazdasági támogatások összege és egyéb kisebb céltámogatások.”

“Magyarország megközelítőleg annyit fizet be a közös kasszába, amennyit az agrárium támogatására kap. Azt a 23 milliárdot tehát nettó értékben kell számolni.”

“Az uniós forrásokból sajnos nagyon kevés fenntartható növekedést elősegítő-megalapozó beruházás valósult meg.”

“Mi történhet, ha elapadnak ezek a források? – Akár össze is omolhat a költségvetés”

“Mi történt a meghatározó pénzforrást képező kohéziós alapokkal? – Ezek a források elsősorban a versenyképesség erősítését, a felzárkózást lettek volna hivatva támogatni. Nagyon kevés olyan uniós forrásból megvalósult beruházásról tudunk, ami a magyar vállalatok versenyképességét növelte.”

/ a felsorolás nem teljes /

Kollár Erzsébet

EGY ÉVSZÁZAD A DIKTATÚRÁKBAN
Búcsú a fellegektől – Az első NATO-katonák soraiban

2018.01.28.

Szemenyei-Kiss Tamás, az író-újságíró 1945. november 1-én született Budapesten, szülei a Partiumból (Nagyváradról és Aradról) települtek át Magyarországra. A második világháborút követően 1948-ban „osztályidegenként” az egész családot internálták, lakhelyül később Szeghalom sárréti községet kijelölve számukra. – Középiskoláit Budapesten végezte 1964-ben, 1968-ban Csehszlovákia megszállását, a Varsói Szerződés tagállamainak invázióját követően egy, az NSZK-ban megjelent írása után, sajtó útján elkövetett izgatás miatt 1 év szigorított börtönre ítélték. Ez az ítélet félbeszakította az ejtőernyős sportoló, segédoktató pályafutását… Később, a nyugat-németországi cikket közlő orgánumot (a „Nemzetőr” című müncheni lapot) a nyugati titkosszolgálatok fedőszervének minősítő váddal kémkedés bűntette miatt a Budapesti Katonai Bíróság 7 év fegyházra ítélte. Együtt raboskodott Lénárd Ödön piarista szerzetessel, Tabódy István főesperessel és több, a nemzeti ellenállásból ismert politikussal, 56-os szabadságharcossal.

1976-tól rendőrségi felügyelet alá helyezték, az Állami Könyvterjesztő Vállalatot jelölték ki munkahelyéül. 1981-ben a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat áruforgalmi előadója, instruktora, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) piackutató csoport munkatársa, a „Könyvvilág” c. havilap szerkesztője lett. 1987-ig a demokratikus ellenzék tagjaként kapcsolatban állt a legismertebb írókkal, költőkkel. 1987-ben a „Magyar Ifjúság” c. hetilap – Kádár baloldali ellenzékének szócsöve – a sajtómenedzseri állás betöltésére kérte fel, ezután, 1988 januárjában hívta meg a budapesti Jurta Színház (a demokratikus ellenzék központja) a titkárságvezetői állás betöltésére. E helyen, amint azt a korabeli sajtó és a szamizdat irodalom cikkei is bizonyítják, aktív munkát végzett az ellenzéki pártok, politikai csoportok megszervezésében. A Fidesz Munkáscsoport tagjaként egyike volt azoknak a fiataloknak, akik „elsöpörték” november 7-ét a magyar történelemből, 1988 őszén.

Tájékozott lévén az akkori paktum, az MSZMP-vel történő egyezkedés kialakulásában, a politikai foglyok alapvető követeléseinek feladásával, 1988 decemberében elhagyta az országot, feleségével (a Tudományos Dolgozók Szabad Szakszervezete küldöttével) Düsseldorfban telepedett le, ahol a „Komet” című német nyelvű irodalmi-politikai folyóiratnál Gosztonyi Péterrel együtt dolgozott – egészen az 1993-as hazatéréséig… – 2001-ben a Fidesz MPP liberális-baloldali ellenzékének átadta azokat a dokumentumokat, melyek egyértelműen bizonyították Orbán Viktor pártja együttműködését a szélsőjobboldali, neonáci csoportokkal. Ugyanebben az évben – Kenedi János történész segítségével – az Országos Széchényi Könyvtár (Bibliotheca Nationalis Hungariae) felkérte a fellelhető kéziratai, írásai, és a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata kutatási anyagainak átadására. A muzeális értékű dokumentáció feldolgozása napjainkban is zajlik… Ismertebb művei: Képíró-dosszié, Ecce homo – Egy történet a vészkorszakból, Perben a demokráciával, Ki menti meg Wass Albert lelkét?…stb. című cikksorozatok és az 1956 didergő lángjai című könyv, amely 2013-ban jelent meg.

Nagyapja – Szemenyei Gy. László – már 1921-től bekapcsolódott az agrárszocialista mozgalomba. Jegyzőként, majd a politikai tevékenység megkezdése után ingatlankereskedelmi céget alapítva dolgozott Budapesten és Orosházán. Ekkor ismerkedett meg Nagy Imrével (a később a szabadságharc mártírjává lett miniszterelnökkel), akivel később, két esztendőn keresztül, együtt szerkesztették a Parasztok Lapját és a Testvériség című hetilapokat. – Családját először Aradon helyezte el, ahol feleségét és az 1924-ben született Olga nevű lányát nagyobb biztonságban érezte.

Szemenyei Gy. Lászlót a felszabadulás után az elsők egyikeként végeztette ki Rákosi Mátyás, akivel az író nagyapja még Szegeden raboskodott hosszabb ideig és e helyen igen gyakori ideológiai viták voltak kettőjük között.

„Rákosi Mátyás megígérte az özvegyeknek, majd társainak is: ha egyszer hazajönnek a Szovjetunióból, és hatalomra jutnak, nem ismétlődnek meg a törvénytelenségek! – Csakhogy elhatározásán már ekkor megjelentek az első hajszálrepedések. Például a németek deportálása… Vagy amit Gerőnek írt: ’A Népbíróság felállítása a helyes, de ne Szemenyei Gy. László, az áruló legyen az első, aki lóg, hanem megfelelő nyilas, különben kommunista bosszúnak fog az ítélet kinézni…’ – Itt talán mentség, hogy csak a kivégzések sorrendjébe szólt bele. Ám honnan tudta, mi lesz – az állítólagos áruló és provokátor – Szemenyei ítélete? Fogadalmának már születése pillanatában voltak kibúvói…” olvasható Pünkösti könyvében. (Pünkösti Árpád: Rákosi a hatalomért /1945-1948/, I. fejezet, 1992. – OSZK)

Kollár Erzsébet

Az 1989 januárjában – a Fidesz Országos Választmánya által – betiltott Fidesz Munkáscsoport tagja, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (az első szabad szakszervezetnek) az alapító tagja.

A honlapszerkesztők megjegyzése. Szemenyei-Kiss Tamást időről időre méltatlan és aljas támadások érik, igyekeznek besározni akiknek nem tetszenek az írásai. A valóság azonban itt olvasható például a Kanadai Magyar Hírlap cikkében. Idézet ebből: “Mindenek előtt hadd szögezzük le gyorsan, hogy Szemenyei-Kiss Tamás egy derék és kitűnő ember, aki sokat szenvedett és sokat látott, továbbá néhányan itt a Kanadai Magyar Hírlapnál személyesen ismerjük és becsüljük őt.

http://kanadaihirlap.com/2014/10/21/miert-tavozott-szemenyei-kiss-tamas-a-kmh-tol-kerekes-sandor-valasza/

Tovább az eszköztárra