Főoldal 2006-2010
Mindszenty bíboros levele a felvidéki magyarok védelmében
http://www.polgarinfo.hu/modules.php?name=Reviews&rop=showcontent&id=41
2010. október 26.
64 évvel ezelőtt Mindszenty bíboros levelet írt püspöktestvéreinek a felvidéki magyarok védelmében. Hálával emlékezünk a vértanú bíborosra, aki bátran kiállt emberi jogainkért. Ma, sok tekintetben magunkra hagyatva, emberi segítségben nem bizakodhatunk, de kérhetjük a hitvalló főpap közbenjárását a felvidéki magyarság megmaradásáért.
A Magyar Királyság-püspökeinek, az Apostoli Székkel egységben lévő tisztelendő püspököknek örök üdvösséget az Úrban!
Tudjátok, Tisztelendő Testvérek, milyen gyászos sorsra jutott Szent István király országa, Mária királysága. A háború dühe ezt a földet hat hónapon keresztül dúlta, az az átkos háború, melyet az istentelenek kezdtek, s amelyet népünk akarata ellenére volt kénytelen viselni. Kifosztva a városok, kifosztva az ország egész vidékei, lerombolva Buda, az ősi székváros és a királyi palota, lerombolva a hidak, kifosztva a házak, elhajtották az állatokat, az ipari berendezések elpusztultak vagy elvitettek, és a nemrég még boldog és virágzó Pannónia most nyomorultul koldulva kénytelen az idegenekhez fordulni, nehogy fiai az éhínségtől és a fagytól elpusztuljanak. Ráadásul most az igazságtalan békefeltételek háborús jóvátétel gyanánt akkora pénzösszeg kifizetésének kötelezettségét róják ránk, amelyre képtelenek vagyunk, hacsak nem döntjük magunkat a leggyászosabb szolgaságba.
Ebben a végső bajban még a szomszédos nemzetek is el akarnak nyomni, és leginkább Csehszlovákia fordul sajnálatos gyűlölettel Magyarország felé. Meg nem elégedvén azzal, hogy azon területekből, amelyeket az 1919-es béke neki ítélt, azokat is visszafoglalja, ahol magyarok laknak - ezt a 700 000 magyart most a saját területéről el kívánja űzni. Szándékát olyan eszközökkel éri el, amilyeneket az embereknek természettől kijáró joga elutasít, és mind ez idáig a keresztény népek között nem alkalmaztak. Mert mit is tesznek? A magyarokat előbb megfosztották jogaiktól, bezárták összes iskolájukat, megtagadták tőlük bérüket és nyugdíjukat. Majd 1946 elején a felszabadító s egyszersmind megszálló hadsereg fegyveres erejére támaszkodva nagyobb veszélyekkel fenyegetve, a magyar kormányt egy olyan szerződés megkötésére kényszerítették a csehszlovák kormánnyal, amelynek alapján a mai Magyarország területén élő szlovákokat a csehszlovákiai magyarokkal kicserélik. Amikor azonban észrevették, hogy csak kevés szlovákot találnak Magyarországon, és így csak igen kevés magyar fog távozni Csehszlovákiából, megfélemlítéssel kényszerítettek magyarokat a mai Csehszlovákiában, hogyha írásban magukat szlováknak nyilvánítják, abban az esetben földjükön maradhatnak. Így a félelemtől hajtva 200 000-en vallották magukat szlováknak, másik 200 000 magyart azonnal el akarnak üldözni földjükről a fent említett szerződés alapján, elüldözni arról a földről, ahol nemcsak ők maguk születtek, hanem ahol már őseik is ezer éve éltek.
A csehszlovák kormány ezt a szándékát meg akarta erősíttetni a párizsi tárgyalásokon. Kérésének - dicséret legyen Istennek - a nemzetek nem tettek eleget, és új kétoldalú tárgyalásokat ajánlottak a magyar és a csehszlovák kormánynak.
Mégis igen nagy veszély fenyeget már most, a kétoldalú tárgyalások kezdete előtt. A már korábban a két kormány között megkötött lakosságcsere-egyezmény alapján ugyanis a Magyarországról önként vállalkozó szlovákoknak a csehszlovákiai magyarokkal való kicserélésén kívül a magyar kormány azt a készségét is kinyilvánította, hogy az úgynevezett nagyobb és kisebb háborús bűnösöket is befogadja. A nagyobbak száma nem lehet több mint 1000. A kisebbek száma számszerű meghatározás híján van; természetesen mindenesetre kisebbnek tartjuk a nagyobb bűnösök számánál. Most viszont ez utóbbi címen a csehszlovák kormány 30 000 embert családostul, tehát összesen mintegy 90 000 személyt akar jogtalanul kiűzni, és már-már el is kezdte, akik között több száz pap is van.
Ily módon a csehszlovák kormány sajnálatosan elébe vágott a későbbi tárgyalásoknak Magyarország jogsérelmére és kigúnyolására.
Ennek a 200 000 magyarnak a befogadására pedig Magyarország mai területe nem elegendő, nekik megélhetést, munkát adni nem képes, úgyhogy ez a beáramló népesség az ínséget annyira megnöveli és állandóvá teszi, hogy megeshet, hogy sokan az éhínségtől pusztulnak el.
A csehszlovákok pedig azt szokták mondani, hogy gondjuk lesz rá, hogy a sok ember átszállítása kulturáltan és emberségesen történjék, és ne oly módon, ahogy Hitler tette a zsidókkal, vagy a török kormány egykor az örményekkel. De mondható-e egyáltalán emberségesnek, amikor 200 000 embert így fosztanak meg földjétől, ahol már ősei is mindig laktak, és teljesen bizonytalan életkörülmények közé helyeznek? Amikor arra kényszerülnek, hogy elhagyják földjüket, házaikat, birtokaikat, templomaikat, elhagyják temetőiket, ahol őseik nyugszanak, elhagyják vagyonukat, amelyet a maguk és sok nemzedék munkájával szereztek, hogy az most üldözőik könnyű prédájául essék?
És kik azok az üldözők, akik most ítélkeznek fölöttük? Ugyanazok a szlovákok, akik annak a gyilkos Hitlernek legjobb barátaiként esztelenül vonultak érte háborúba, a zsidókat kegyetlenül üldözték és kiirtották, miközben sok ezek közül az elüldözött zsidók közül Magyarországra menekülvén itt barátsággal befogadtatott, ahogy a lengyelországi menekültek és a menekülő francia katonák is, mígnem Hitler 1944. március 19-én Magyarországot is meg nem szállta, és csatlósaival itt is be nem vezette a zsidóüldözéseket. Ugyanezek a szlovákok most mint csehszlovákok a sors kegyéből tüstént a győztes nemzetek közé számíttatván mérhetetlen gyűlölettel a szerencsétlen magyarokat akarják kiirtani, akiket akaratuk ellenére rángattak bele a háborúba, és soha ártatlanokat nem üldöztek, kivéve a gyilkos Hitlernek azt a kevés csatlósát, amennyi minden nemzetben előfordult, amelyet Németország leigázott.
Bizonyosan ezen elvek alapján tiltotta meg a párizsi békekonferencia Csehszlovákiának a magyarok elüldözését és mondta ki, hogy a kérdés megoldását más úton kell keresni, bizonnyal az isteni és az emberi törvénynek megfelelően.
Most lássátok, hogyan akarják a csehszlovákok kijátszani a nemzetközi konferencia igazságos ítéletét és döntését. Azt mondják ugyanis, hogy mégis ki fognak telepíteni 200 000 magyart - ha nem nemzetközi határozattal, akkor a magyar kormánnyal a háború végén megfélemlítéssel megkötött egyezmény alapján. De ha igazságtalan és erkölcstelen a kitelepítés az első formában, akkor ugyanilyen a második formában is, mivel az egyezményt a magyarok akarata ellenére csikarták ki.
Így az égre emelt kézzel kérjük a mindenség Urát, hogy fordítsa el tőlünk ezt az igaztalan sorsot. Amikor a Közelmúltban kitelepítették Magyarország területéről egy ránk kényszerített diktátummal a német anyanyelvű lakosságot, mi, magyar püspökök akkor felemeltük a szavunkat egy ilyen határozat ellen, és nem is eredmény nélkül, bár ezek a Németországból származó családok nagyrészt nem több mint 200 éve laknak hazánkban, és egy részük súlyosan vétett a magyar haza ellen. Azok a magyarok ezzel szemben, akik most Csehszlovákiában üldözést szenvednek, már ezer éve laknak földjükön, amely föld azon ezer év alatt Magyarországhoz tartozott. Ők tehát nem vétettek hazájuk ellen, annál is kevésbé, mivel Csehszlovákia Németország állítása szerint éppen a szlovákok együttműködésével adta meg magát. Ugyanebben az időben, 1939-ben azt a részt, amelyet magyarok laktak, Magyarországhoz csatolták, semmilyen jogtalanságot, tehát semmilyen bűnt a magyarok Csehszlovákia ellen el nem követtek, hanem inkább azt az igazságtalanságot hozták helyre, amelyet a csehszlovákok követtek el Magyarországgal szemben még 1919-ben, amikor a trianoni békében a népek önrendelkezési jogát megsértve ezt a területet Csehszlovákiának ítélték. Tehát nem a magyaroknak, hanem a csehszlovákoknak kell a bűnökért bocsánatot kérniük.
Azt mondják a csehszlovákok, hogy köztársaságuk területén nem akarnak más nemzetiségű polgárokat megtartani. De akkor ne akarják a területet sem megtartani, és adják is át azt a földet, amelyet magyarok laknak, azt a földet, amely közvetlenül határos a mai Magyarországgal, és hagyják őket saját földjükkel együtt visszatérni az ő régi magyar hazájukhoz, ami által megvalósul, hogy nem lesznek idegen nemzetiségűek, és nem kényszerülnek 700 000 embert üldözni és zaklatni.
Hasonlóképp igazságtalan - sajnos - a helyzet Románia tekintetében is, amelynek mai határai között 1500 000 magyar található. A Duna-völgyi béke érdekében szükséges, hogy a határokat Magyarország és Románia közt úgy állapítsák meg, hogy ugyanannyi magyar maradjon román fennhatóság alatt, amennyi román kerül magyar fennhatóság alá.
Nem lehet igazi, tartós béke, ha a békét nem úgy kötötték, hogy igazságot szolgáltasson mindenkinek. Igazságot a kis és a nagy nemzeteknek és igazságot minden egyes egyénnek. (Idézet Truman elnöknek az ENSZ 1946. október 24-i ülésén elmondott beszédéből.)
Tisztelendő Testvérek: Hozzátok fordulunk, és imádságaitokat és segítségeteket kérjük. A püspök-lelkipásztorok mindenütt a földön kitűnnek hazájuk, népük és az igazság szeretetében. Nyilvánvaló lesz tehát Számotokra, hogy minket is felindít olyannyira elgyötört hazánk szeretete, és nyomasztanak az igazságtalanságok, amelyeket elszenved. Emlékezzetek, Tisztelendő Testvérek, ezen ezer esztendő alatt mily gyakran ontotta ez a nép vérét a keleti pogány ellenséggel harcolván, a keresztény Nyugat védőbástyájaként állva és harcolva a hitért, a szabadságért, a hazáért. Most is a végső küzdelmet vívja, harcolva szabadságáért és a hitéért, amelyhez teljes hűséggel ragaszkodik. A katolikus Nyugatnak ezt a végső védőbástyáját ne engedjétek balga lélekkel elveszni, és ha valamit megakadályozhattok, járjatok közben a kormányoknál, világosítsátok fel a lelkeket, hogy nyilvánvalóvá váljék, milyen kegyetlen következetességgel veszejtenek itt el egy nemzetet, amely más sorsot érdemelne.
És ha segítségetekkel a fenyegető veszély elhárul, és népünk ismét élvezheti szabadságát, hálás lesz majd Istennek és barátainak, és meglátjátok, milyen odaadó lélekkel adja mindenét a többi néppel együtt mindenki közös javára.
Hallgassátok meg tehát Tisztelendő Testvérek a kéréseket, amelyeket a magyar püspökök Hozzátok intéznek. A mi részünkről is kérjük Értetek Istent, hogy törekvéseiteket áldásával kísérje.
Őszinte tisztelettel
Kelt Esztergomban (Magyarországon) 1946. október 26-án
a magyar püspökök nevében
Mindszenty József bíboros
Magyarország hercegprímása
Esztergomi érsek
(Új Magyar Központi Levéltár, XIX-J-1 j 35. d.)
A magyar holokauszt áldozatai nem akarnak mást, mint ami megilleti őket
Magyar zsidók ingóságai Birkenau-ban (a másik két képen is)
Újabb holokausztper indult a MÁV ellen
Holokauszt-túlélők és hozzátartozóik keresetet nyújtottak be Washingtonban a magyar állammal, illetve a MÁV-val és a Rail Cargo Hungariával (a MÁV Cargo jogutódjával) szemben, azzal a váddal, hogy a második világháború idején együttműködtek a nácikkal a zsidók kiirtásában.
A kereset szerint a magyar állam, illetve a két vasúti társaság elkobozta a zsidók vagyonát, valamint gettókba és nácik által megszállt Lengyelország és Ukrajna területén található koncentrációs táborokba szállította őket, ahol százezrek pusztultak el közülük. "A magyar holokauszt áldozatai nem akarnak mást, mint ami megilleti őket - kárpótlást és vagyoni visszatérítést azokért az atrocitásokért, amelyeket az alperesektől elszenvedtek" - hangoztatja a Washingtont magában foglaló Columbia kerület szövetségi bíróságán benyújtott kereset.
A felperesek, akik nem neveztek meg konkrét kárösszeget, azt kívánják elérni, hogy esetüket olyan gyűjtőkeresetként ismerjék el, amelyet legalább háromszáz azonosított túlélő nevében nyújtottak be, de amelynek a dokumentum szerint akár ötezer tagja is lehetne.
Nem évült el
A felperesek - amerikai, kanadai, ausztrál és izraeli lakcímmel rendelkező emberek - ügyvédje, Chuck Fax szerint a követelés összege elérheti a több tízmillió dollárt, vagy annál többet is. Mint mondta, a felperesek követelése nem évült el, mert Magyarország még nem kárpótolta a túlélőket és családtagjaikat és nem szolgáltatta vissza nekik vagyontárgyaikat.
Az ügyet két szövetségi jogszabály alapján indították el. Az egyik kivételeket tesz lehetővé a külföldi állam mentességről rendelkező törvény alól, a másik pedig az amerikai állampolgársággal nem rendelkező személyek számára biztosít lehetőséget arra, hogy az Egyesült Államok területén külföldi magánszervezetek ellen eljárást kezdeményezzenek.
Idén már indult hasonló per
A MÁV ellen idén február 9-én Chicagóban nyújtottak be hasonló keresetet, amelynek alapján április 22-én formailag meg is kezdődött a tárgyalás. Azt a pert 95 személy kezdeményezte. A felperesek 1944-es értéken számolt 240 millió dollár vagyoni kár, ezenfelül egymilliárd dollár nem vagyoni kár megtérítését követelik. A vád szerint a MÁV "tudatosan biztosított szerelvényeket ahhoz, hogy 1944 márciusa és októbere között 437 ezer magyar zsidót szállítsanak az auschwitzi gázkamrákba, ezenkívül megfosztotta az áldozatokat vagyonuktól és értékeiktől.
MÁV elleni kártérítési perhez kapcsolódva március 25-én több bank, köztük magyarországi pénzintézetek ellen nyújtottak be keresetet be Chicagóban. A Magyar Nemzeti Bank, az Erste Group Bank, a MKB Bayerische Landesbank, az OTP Bank és a Creditanstalt bank elleni gyűjtőkereset szerint az alperesek vagy jogelődeik részt vettek a népirtásban, és bűnrészesek voltak benne, kifosztották a zsidó áldozatokat, eltulajdonították a náluk őrzött vagyont. A felperesek, "a banki lopás holokausztáldozatai" 1944-es árfolyamon számolt kétmilliárd dollár vagyoni kár és a kamatok megtérítésére tartanak igényt.
A két chicagói perben a bíró személye és a felperesek jogi képviselete is megegyezik. A washingtoni eljárást egy másik jogi iroda kezdeményezte.
Kommentár
Nem akarunk ünneprontók lenni, de amíg az itt lenti híradás arról szól, hogy a tulajdonuktól, szabadságuktól, életüktől megfosztott kitelepítettek illetve örököseik csak keseregnek és emlékművet avatnak, és ügyükben nem történik semmi, addig ez a fenti híradás meg arról szól, hogy vannak akik nem ilyen szerencsétlenek, hanem összefognak és tesznek is valamit a siránkozáson és emlékműavatáson túl.
A kitelepítettek házaiban, lakásaiban idegenek ülnek, többnyire oda kiutalással betett káderek, azok leszármazói.
Milyen érzés lehet úgy "ünnepelni" vagy "megemlékezni" hogy arra gondol a kitelepített, kisemmizett, hogy miközben ő itt van, hallgatja a megemlékezés magasztos szólamait, a lakásában, házában a mostani "tulajdonos" talán éppen jót nevet rajta, és ül kényelmesen a nappaliban, a kitelepített lakásában.
Mint ezt már többször leírtuk, az elmúlt 20 év felügyelt sajtója, tisztelet az alig létező kivételnek, -ilyen kivétel volt például a 90-es évek Kis Újságja- , csak egy bizonyos pontig mehet el, és tovább nem. Addig elmehet, hogy mélységesen fájlalhatja, kesereghet, nosztalgiázhat az államosításoknak nevezett kifosztáson - persze más szót kell a felügyeltnek használnia, mert ezt a szót ami egyáltalán nevén megnevezi azt ami történt, ezt le sem lehet írni- , és meg is emlékezhet persze az áldozatokról. És persze most már emlékműveket is lehet avatni, ünnepségeket is lehet tartani, és azokról meghatódottan beszámolni.
De eddig és nem tovább mehet csak a felügyelt média, s a hozzá tartozó újságíró !
Mert egyértelműen tabutéma az, ha valaki a totalitárius rendszerek idején elkövetett kifosztásokkal kapcsolatban restitúciós gondolatokat fogalmaz meg. A legkeményebb tabu kategória az ma, 20 évvel a "rendszerváltás"-nak elnevezett történések után, arról említést tenni, hogy az ellopott holmik egy jogállamban visszajárnak, azokat nem lehet megtartani, vagy orgazda módjára eladogatni.
A tulajdonhoz való jog az egyik legalapvetőbb emberi jognak kellene lenni, ha valóban jogállamot hirdetünk.
Úgy véljük, a kettő együtt nem megy.
Nem is hiteles, ha úgy tetszik.
Tehát nem lehet jogállamról beszélni, a magántulajdon szentségéről beszélni, az ember tulajdonhoz való jogát mint alapjogot deklarálni, és másrészről meg az ellopott tulajdonokat megtartani, vagy eladogatni.
Ez nyilván összefüggésben van a fent említett tabuval is, ha olyan állapotok vannak egy országban, hogy nem akarják visszaadni az ellopott vagyonokat, ha meg akarják azokat tartani, illetve eladogatni, akkor akik ezt teszik, azoknak nyilvánvaló érdekük ezen tabu kíméletlen és vasszigorú fenntartása.
Azért kíméletlen és vasszigorú, mert tudják, hogy nincs igazuk, nem jogállami viselkedés ez, és ebből következően tartanak attól, hogy ha ezek gondolatok teret kapnának a médiákban, akkor tömegesen törne fel, tömegesen jelentkezne az emberek igazságérzete. És ez nem feltételezés, vagy sejtés, az FKgP egykori képviselője, ma egy népszerű bulvárlap főszerkesztője, már a 90-es évek elején leközölt egy felmérést, eszerint a magyar társadalom legalább 55-60 %-a a restitúció mellett van, a jogtalanul elvett vagyonok visszaadását mondja az igazságérzete. Nem ok nélkül tartanak ettől tehát azok, akik a tabu fenntartásában érdekeltek. De ha a felmérés adatai valakinek nem lennének elég meggyőzőek, akkor figyelembe ajánlható az a többmilliós tábor, akik "kárpótlási" kérelmet adtak be, erről honlapunkon több helyen lehet olvasni.
Akik tehát ennek az állapotnak a fenntartásában érdekeltek, azok nyilván ezt az össztársadalmi felismerést, önazonosulást, mindenképpen szeretnék elkerülni.
Egyesületünk civil szervezet, és nem politikai párt. A civilek sokszor hangoztatott elve, hogy el akarja magát különíteni a politikától, és ki-ki a maga területén tevékenykedik. Ez így elmondva szép, de szinte minden civil szervezet esetében gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Előbb-utóbb a civilek farkasszemet néznek a politikával, politikusokkal, politikai pártokkal is akár. Az egyik politikai erő érdekeit sérti, de a másik meg felkarolja. Minket anno a Független Kisgazdapárt karolt fel, sőt alapításunkat is lényegében nekik köszönhetjük, mely párt ma nincs a politika színpadán. A magunk erejéből kell tehát most tovább mennünk. És fel kell mérni, mely erők, politikai szereplők azok, melyek érdekeit sértjük, és melyek azok melyek adott esetben mellénk állnak, ügyünket felkarolják.
A jövő e téren hozhat változást, lehet hogy tabuk is le fognak dőlni, de egy dolog biztos. A KISE, a Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete, céljaiból, követeléséből, amit az 1990-es alapításakor megfogalmazott, eddig sem adott fel, és a jövőben sem ad fel semmit.
A jogállamisághoz való visszatérés, a restitúció, a "jogszabályok"-nak elnevezett fondorlattal, barbár erőszakkal történt kifosztások áldozatainak kártalanítása, az ellopott vagyontárgyak visszaadása, az élet- és szabadság elvesztéséért a megfelelő kártalanítás megadása nem alku tárgya részünkről.
És emellett persze következetesen és folyamatosan figyelemmel kísérjük a politika a közélet történéseit e tárgyban, a sajtó, a médiák működését hasonlóképpen.
Például olyanokat is megemlítünk folyamatosan, és ez a fenti cikkel összefüggésbe hozható, hogy míg a holokauszt áldozatai jól szervezettek, tevőlegesen lépnek ügyükben, addig más jogsértések, élet-, vagyon-, és szabadság sérelmére elkövetett törvénytelenségek kegyetlenkedések, kifosztások, stb., esetében semmi nem történik, egy mély kábulathoz, bénultsághoz hasonlítható helyzet van csak.
Szó alig esik a délvidéki magyarok ellen elkövetett népirtásról, kifosztásról, a felvidéki magyarok kifosztásáról, áttoloncolásáról. Szó nem esik az orosz, vagy szovjet katonaság által elkövetett bűncselekményekről, rablásokról, károkozásokról.
De hogy a közelmúlt eseményeiből is legyen példa felhozva, az ún. "rendszerváltozás" utáni parlament is több dologban a bénultság és nemtörődömség állapotát mutatja csak. Kezdve ott, hogy az 1947-es Párizsi Békeszerződés által előírt kártalanítást sem teljesítette, de az ún. "kárpótlási" törvények esetében, a föld visszaszármaztatásánál alkalmazott magasabb összegű "kárpótlás"-t sem egyenlítette ki más vagyontárgyak esetében, jóllehet erre kötelezettséget vállalt a törvényalkotó, de a jelek szerint csak megtévesztő ígérgetés szintjén.
Mindezek a törvénysértések és mulasztások, bénultságok, mint egy nagy és sötét alagút közepe, áll szemben azzal a kis világossággal, amit a fenti cikkben említett per, és a többi, az Egyesült Államokban indított perek jelentenek. Elég szomorú tehát, hogy csak zsidó honfitársaink és leszármazóik olyan szervezettek, felkészültek, a jelek szerint, hogy tudnak tenni is valamit a kifosztások, az élet- és szabadság ellen elkövetett gazságok ellen, míg a magyar társadalom többi része bénult.
Sajnos a kádár-korszak sokévtizedes agymosása nem múlik el máról holnapra, a továbbra is felügyelt média meg inkább fenntartja ezt az állapotot. Módszereket és megfogalmazásokat vesznek át ebből az időből, mint említettük a 2010. augusztus 24-i MNO cikket (http://www.mno.hu/portal/732119) , az ilyen egy egészséges társadalomban felzúdulást, undort kellene hogy kiváltson.
Jó lenne ha társadalmunk az öntudatot, a kifosztásukra való ráeszmélést jelentő világosság fele indulna el végre, a 20 évvel ezelőtti "rendszerváltozás"-nak elnevezett történések után.
Budapest, 2010.11.26.
KISE
MEGHÍVÓ
Rétvári Bence,
a Közigazgatási és Igazságügyi
Minisztérium államtitkára
és
Eötvös Péter,
a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba
Elhurcoltak Egyesületének elnöke
meghívja Önt
az elhurcolt áldozatok tiszteletére
állított emlékmû avatására
2010. október 24-én 15.00 órára
a Budapest, I. Szarvas térre.
Meghívóját szíveskedjen magával hozni!
Kedves Barátaim!
Nagy szeretettel hívunk meg minden Sorstársat, barátunkat és volt budapesti kitelepítettet a budapesti központi emlékművünk avatására. Ez az első eset, 20 évvel a kommunizmus bukása után, hogy állami pénzből köztéri emlékművet kaptak a hortobágyi kényszermunkások és a budapesti kitelepítettek. Kérem a kedves Sorstársakat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg az avatáson, ezzel is súlyt és jelentőséget adva az eseménynek!
Az emlékmű az I. kerületi Szarvas téren lévő parkban került felállításra. Az avatást az október 23-i állami ünnepségek sorába vették fel, ennek szervezését a kommunikációs államtitkárság végzi. Az avató beszédet a kormány részéről Dr. Rétvári Bence államtitkár mondja.
Az avatás időpontja: Október 24. délután 3 óra
Eötvös Péter
Recsk, az élet végállomása
(kattintson a képre a nagyfelbontású megjelenítéshez)
Senkit se tévesszen meg a festői környezet. Ez a táj, a Recsk melletti gyönyörűséges Csákány-kő hegy oldala, maga volt a pokol. Ezt azok az idős emberek mondják, akik itt raboskodtak annak idején a Rákosi-rezsim félelmetes hírű munkatáborában. Magán a poklon belül is voltak mélyebb bugyrok, és igen kevés kellett ahhoz, hogy valaki oda is bekerüljön.
Kiléptem a sorból, és gyorsan felkaptam egy-két gombát magyarázza a 83 éves Vajkó Pál. Csak valami rossz, híg moslékot adtak enni, s abból is keveset. Már két fej nyers gomba is olyan jólesett a gyomornak, mint egy fenséges lakoma. Büntetésből gúzsba kötöttek.
Moslék. Hét deci járt belőle naponta. Aki a büntetőrészlegbe került, annak csak öt. Ezzel kellett sziklát törni, utat építeni, meddőt hordani
Még a nap sem bújik elő most, a 2010. szeptember végén tartott emlékünnepségen. Szürke felhők úsznak a recski emlékpark, vagyis az egykori munkatábor fölött. Helyet adnak a szép és emelkedett szónoklatoknak, de nem engedik, hogy ide-oda cikázzanak a nap vidám sugarai. Ború való ide.
Hatvan évvel ezelőtt kezdett működni a tábor, s összesen 1450 ember raboskodott itt. Már csak harminchatan élnek közülük. A nagy emlékműtől kissé távolabb apró fémtábla látható egy kőtalapzatra csavarozva. Rajta pár mondat, amelyek azoknak állítanak emléket, akik itt haltak meg a táborban, de a mai napig sem tudni, hol kaparták el őket.
A recski vasútállomáson rugdosták le a foglyokat a marhavagonokról a Rákosi-pribékek, aztán lovas ÁVH-sok hajtották fel őket ide, a néhány kilométerre lévő táborba. Még út sem vezetett erre, mezőkön, cserjéseken át bukdácsoltak fölfelé az elítéltek. Ugyan miben is reménykedhettek volna, amikor még azzal biztatták őket az állomáson, hogy jól nézzenek körül, mert ilyet nem látnak többet. Aztán jött már odafönn a beléptetés, ahol a foglyok leadott civilruháit, de semmilyen magánjellegű értéktárgyát sem vették leltárba. Pedig ez azért szokásban volt minden börtönben
Abszolút szovjet mintára létesült és épült a tábor magyarázza Szakály Sándor történész. Nem véletlen, hiszen az a Garasin Rudolf volt akkor a hasonló magyarországi intézmények legfőbb vezetője, aki a háború alatt az NKVD tisztje volt.
Hogyan és miként lehetett Recskre kerülni? Vajkó Pál esete szinte mintaszerű.
Volt egy nagybátyám, Pécsett élt, nem is igen tartottuk a kapcsolatot emlékezik az idős férfi. Csakhogy a rokon nyugatról jött haza, s levelezett a kint maradt apósával. Ennyi elég volt ahhoz, hogy engem, a rokont is begyűjtsenek. Kémkedésért tartóztattak le hivatalosan.
Import a Szovjetunióból
Elvileg minden bűnnek számíthatott akkoriban. A polgári, netán főúri származás pedig főképpen, akárcsak a Horthy-hadsereg tiszti rangja. Kémkedés! Összeesküvés! Ezt ordítozták a lefogottak arcába a kihallgatók.
Recsken színes rabtársadalom verődött össze. Itt volt például Kéri Kálmán, a Horthy-hadsereg vezérezredese, de itt volt Faludy György költő is. Meg néhány szociáldemokrata politikus, akik származásuk miatt előbb még megjárták Bergen-Belsent vagy Dachaut. Az ÁVH-n zsidó tisztek verték őket. Egyébként a legtöbb fogoly az ÁVH Andrássy úti székházán át került Recskre. Többen mesélik, vizet csak a vécécsészéből tudtak inni, egyébként szomjaztatták őket. Suba Lászlót hat hétig vallatták, 1950 májusában került Recskre. Talán egy pillanatra azt hitte, itt könnyebb lesz.
Rögtön az elején közölték velünk az őrök, hogy itt döglünk meg magyarázza a 86 éves férfi. Követ törtünk, csillét toltunk. Egyszer Faludy, a költő azt mesélte, amikor a japán fronton nem jutott élelemhez, csalánt evett. Csalánt?! Na ezen úgy elkezdtünk röhögni, hogy meg kellett állnunk egy pillanatra a csillével. Hét nap sötétzárkát kaptunk érte. Nem is a megállásért, hanem a nevetésért.
Hogy fogalma legyen az utókornak arról, milyen is volt itt a fogda, a törzsépületben berendezett kiállításon látható egy fotó, amely egy szűk, földbe vájt kunyhót ábrázol, amely derékig volt koszos vízzel. Akit ide- tettek, az bizony nemhogy lefeküdni, de leülni sem tudott. Egy-egy világháborús visszaemlékezésben olvasható, hogy az NKVD használt hasonló módszereket a fronton szovjet katonák megbüntetésére. Onnan hozhatta ezt Garasin
A foglyok egyszerű, hétköznapi gyötrése azonban ennél sokkal változatosabb volt. Az őrség tagjai éjjel berontottak valamelyik barakkba, felriadóztatták és földre fektették a foglyokat, szorosan egymás mellé. Majd vadul futkározni kezdtek rajtuk, önfeledt röhögéssel, mint a gyerekek. Bordákon, gerinceken, fejeken dübögtek a nehéz ÁVH-s csizmák. Miért? Csak úgy.
Volt, hogy felsorakoztattak bennünket az őrök, s fogadást kötöttek egymással, ki az, aki egyetlen ökölcsapással le tud ütni egy embert emlékezik Suba László.
A foglyok többségét nem ítélte el bíróság. Csak úgy idehozták őket, s ezzel el is tűntek a világból, úgy, mintha egy másik univerzumba lökték volna át őket.
Apámat egy ötperces kihallgatás után fogták le, fogalmunk sem volt, hová viszik mondja Tóth Károlyné, Kardos Katalin. Anyámat és az öt gyerekét pedig kitelepítették a Hortobágyra. Nem tudtuk, hogy apám Recskre került, de ő sem tudta, hogy mi a Hortobágyon vagyunk. Azt sem tudtuk róla, persze ő sem rólunk, hogy egyáltalán életben vagyunk-e még. Három és fél évet töltöttünk el így.
Nemhogy a hozzátartozók üzenetei, de a világ legapróbb hírei sem kerülhettek be a táborba. Akkor jutottak csak hozzá az első információkhoz a foglyok, amikor megtelt az őrség latrinája, s az elítélteknek ki kellett pucolniuk. Az ÁVH-sok újságpapírt használtak nagydolguk után, amit aztán annak rendje s módja szerint belehajítottak a latrinába. Ezeket az átázott, már-már foszladozó, szartól barnult fecniket halászták ki, és böngészték a tisztításra vezényelt foglyok, hogy ha valami keveset is, de tudjanak végre a világról. Csak megjegyzésként: az elítéltek semmilyen tisztasági papírt nem kaptak, mohát vagy marokra fogott falevelet, avart használtak.
Shakespeare angolul
Az ÁVH-s törzsépületben berendezett kiállítás korabeli fényképek, dokumentumok alapján mutatja be a tábor működését. Nem sokat vacakoltak a rendezők a személyiségi jogokkal, látható az őrök csoportképe, sőt, néhány ÁVH-s közeli portréja is. Például Nagy Lászlóé, aki a táborőrség operatív csoportjának tisztje volt, s az elítéltek csak Makaróninak hívták a háta mögött. Vagy Varga János fotója, akinek Vágottnyakú volt a gúnyneve, s párttitkárként vigyázott a foglyok átnevelésére. Illetve dehogy, az őrök világnézeti szilárdságára, párthoz való hűségére. Itt a foglyok már nem számítottak
Miként lehetett ezt kibírni, s élt-e valamiféle remény egyáltalán az elítéltekben, hogy egyszer megszabadulhatnak innen? Krasznay Béla, a Recski Szövetség ma 88 éves elnöke azért került ide, mert a Horthy-hadsereg tisztje volt, a rendszer szerint tehát automatikusan kémkedett a néphatalom ellen. És persze összeesküvéssel is vádolták. Szerinte először ájulásszerű fáradtság kerítette hatalmába azt, aki idekerült, de lassan tápászkodni kezdett benne az élet, s mindenbe belekapaszkodott, amibe csak tudott. Először is a reménybe, de voltak más fogódzók is.
Egy idő után szabályos irodalmi körök alakultak a barakkban, volt, aki fölmondta angolul a Shakespeare- összest magyarázza Krasznay Béla. Nyelvórákat is tartottunk, a katonák pedig időnként összeültek, hogy kielemezzék, miért is veszítette el Magyarország a háborút.
Persze nem volt veszélytelen ez a játék. Makaróniék mindig kaptak egy-egy szemfüles besúgót. Csupán egy tányér babba került nekik. Krasznay Béla szerint csak azok élték túl a tábort, csak azok őrizték meg magukat, akiknek volt belső tartásuk. Akiknek nem volt, azokat felőrölte a rendszer. Az idős férfi sorsa egyébként jellemző módon alakult, s ez is sokat elárul a pártállami rendszer természetéről. Szabadulása után is figyelték, követték minden lépését. Tizenhat éven át csakis és kizárólag segédmunkásként dolgozhatott. És hiába enyhült körülötte később a szorítás. Amikor 1948-ban letartóztatták, negyedik éves mérnökhallgató volt. De csak az 1980-as évek elején fejezhette be az egyetemet. Estin, hatvanéves fejjel.
Megsemmisítő tábor
A megemlékezést különféle zenei produkciók tették színesebbé. Énekelt Éliás Tibor, Beregszászi Olga és a Mátra kórus. De volt más színfolt is. Például az, amikor felolvasták az ünnepségen részt vevő illusztris vendégek névsorát. Amikor Sós Tamáshoz, a Heves Megyei Önkormányzat még akkori, szocialista elnökéhez ért a lista, a tömegből többen is dühösen odakiáltottak: mit keresel itt?! Nyilvánvaló, hogy nemcsak az egri Markhot Ferenc Kórház szomorú sorsa jutott a megmérgesedett emberek eszébe, de az a lopakodó technika is, amelyet Gyurcsány fejlesztett tökélyre akkor, amikor Nagy Imre politikai örökösének nevezte önmagát. Jobb körökben ezt nevezik a forradalom elrablásának. A rendszer, a fordulat évének nevezett 1953. esztendőben bezárta a tábort. Bank Barbara, a fiatal történész mondta el még legutóbb a Hortobágyon, hogy 1955-ben szóba került újbóli megnyitása. Ez volt Rákosi újraerősödésének és visszatérésének éve
Több egykori recski fogoly is úgy érzi, a tábor történetének az iskolai tankönyvekben lenne a helye, a diktatúrák rémtetteinek fejezetében. És többen is úgy gondolják, elszámoltatás híján húsz évvel a rendszerváltás után sem tudták feldolgozni a foglyok s az áldozatok szerettei Recsk fájdalmát. Sikerülhet-e így valaha egyáltalán?!
A volt köztársasági elnöknek más a véleménye.
Most is méltó és felemelő módon emlékeztünk az áldozatokra, s ez a legfontosabb, nem szabad olyan pesszimistán tekinteni a jövőbe mondta a Magyar Hírlapnak Sólyom László.
Krasznay Béla, a Recski Szövetség elnöke viszont keserűen gondol arra a pillanatra, amikor már nem számít majd semmi. Megöregednek és meghalnak majd az utolsó foglyok és őrök is, s közös földbe kerülnek. Velük együtt odakerül a tábor emléke is.
A táboré, amelyet bizonyíthatóan emberek megsemmisítésére hoztak létre emelte fel a hangját Krasznay Béla.
A Recski Szövetség elnöke azt követeli az egykori rabok és áldozatok nevében, hogy a tábor megszervezését, létrehozását, s az itt tanúsított brutális bánásmódot nyilvánítsák emberiesség elleni bűntetté. Amit úgy is magyarra lehet fordítani, hogy a recski tábor kerüljön egy sorba azokkal a történelmi borzalmakkal, amelyek mellé való.
Sinkovics Ferenc
Mennyiben más a magyar és az amerikai bíróság ?
Immáron sorozatosnak mondható, hogy Magyarországon elkövetett jogsértésekért, élet, szabadság és vagyon elvételéért, tehát éppen olyanokért, melyek igazságos rendezéséért Egyesületünk létrejött 1990-ben, az áldozatok immáron nem a magyar, hanem amerikai bírósághoz fordulnak.
Az olvasóban joggal merülhet fel ezek után a kérdés, mi az amiben más egy amerikai, mint egy magyar bíróság, illetve ennél azért több is megfogalmazható, az érintett perindítók bizalma az előbbiben megvan, míg az utóbbiban nyilvánvalóan nem.
Az első közismert eset honlapunkról is olvasható innen, beperelték a Magyar Államvasutakat (MÁV) egy chicagói bíróságon a magyarországi holokauszt áldozatainak örökösei.
A második, most nagy sajtónyilvánosságot kapott eset: az egykori Herzog-gyűjtemény negyven darabjáért most Washingtonban indítottak pert az örökösök.
Leközöljük a cikket illetve linkjét az MNO-ról. Ami nekünk azonnal szembetűnt, hogy az MNO illetve a Magyar Nemzet stílusa és hangvétele az első, fent hozott cikk óta nagyon eldurvult. Már a cím megfogalmazása "Kártalanítás örökkön-örökké?" is úgy lett megfogalmazva, hogy a lap olvasótáborában minél nagyobb ellenszenvet, gyűlöletet keltsen az áldozatok, kisemmizettek irányában.
2010. augusztus 24. 00:01
http://www.mno.hu/portal/732119
Újabb fejezet kezdődik most az Amerikai Egyesült Államokban abban a nagy sajtótámogatás mellett 1996 óta folyó jogvitában, amelyben a valaha a Herzog-gyűjteménybe tartozó, ma magyarországi közgyűjteményekben lévő darabok tulajdonjogának tisztázása a tét. Most éppen negyven értékes műtárgyat akarnak visszaperelni az örökösök a magyar államtól egy washingtoni bíróságon. Az újabb peres eljárás értéke meghaladja a százmillió dollárt, azaz a 21,6 milliárd forintot. Csakhogy a visszakövetelt festmények egy része jogerős bírói ítélettel, vagyonelkobzást követően került állami tulajdonba, de van köztük olyan is, ami elbirtoklással lett az államé. (Részletek a Magyar Nemzet 2010. augusztus 24-i számában.)
Persze az indulatoknak ezzel még koránt sincs vége, csak e rövid felvezetőben a cikkíró kész tényként állítja, hogy "jogerős bírói ítélettel" illetve "vagyonelkobzást követően" minden helyesen történt, őszerinte. Itt megkérdeznénk a szerzőt, azt miért nem írta oda, hogy melyik, milyen vagyonelkobzásról van szó ? Mert eddig az MNO-ról a Magyar Nemzet-ről, mely saját jellemzése szerint polgári napilap, még nem tudtuk hogy Rákosi-korabeli vagyonelkobzásnak elnevezett lopásokat támogatott volna.
Azt tanácsolnánk tehát a cikkírónak, meg azoknak akik felelősek abban hogy ilyen cikk ebben a lapban megjelenhet, szimpátiájukat a régi rezsim intézkedései iránt egyenlőre tegyék félre, és talán várják meg, mit dönt egy olyan Bíróság a "vagyonelkobzásokról" meg "elbirtoklásokról" -vagy nem tudni még milyen elnevezésekkel fogják illetni az intézményesített egykori lopásokat- , melyben a perindítók bizalma, nyilván okkal, megvan.
Rövid kis felvezető szöveg a cikk elején, de az indulatoknak még mindig nincs vége.... Azt is sérelmezi a szerző, hogy "nagy sajtótámogatás" van az Egyesült Államokban a perindítók mellett, nyilván azért ez a mostani gyűlöletkeltés a Magyar Nemzetben, ellensúlyként.
Itt tehát mind a sajtóval, mind a bíróságokkal kapcsolatban tények alapján megfogalmazható, hogy az áldozatok, kisemmizettek irányában ellenségesek, a bizalom megszűnt, és ennek éppen a fordítottja, a bizalom és támogatás létezik a tengeren túlon....
A sajtóval megegyező álláspontú, bár nyilván hivatalos formához igazított a Minisztérium közleménye is:
Nemzeti Erőforrás Minisztérium
Közlemény a Herzog-örökösök keresete ügyében
http://www.nefmi.gov.hu/miniszterium/sajtokozlemenyek/herzog-orokosok
2010. július 29.
A magyar állam tudomásul vette a Fővárosi Ítélőtábla 2008. január 10-én meghozott ítéletét, amelyben az elutasította Martha Nierenberg felperes keresetét. A jogerős ítélet szerint a Magyar Állam különböző jogcímeken - jogerős büntetőhatározattal, a magyar-amerikai vagyonjogi megállapodás értelmében, a törvény erejénél fogva, illetve elbirtoklással - tulajdonjogot szerzett 12 képre.
Azzal kapcsolatban, hogy sajtóértesülések szerint az örökösök újabb eljárást kezdeményeztek a magyar állam ellen egy washingtoni bíróságnál: a magyar állam erre vonatkozó keresetet a mai napig nem kapott, ezért ebben az ügyben nem tud állást foglalni.
Bár ehhez annyit megjegyeznénk, a közlemény legutolsó mondata: nem tudnak állást foglalni, mert nem tudnak a keresetről - egy az ügyben kevéssé tájékozott olvasó számára is elég nehezen hihető állítás.
Mindez persze amellett folyik, amiről itt a honlapunkon folyamatosan beszámolunk, a különféle összelopott vagyonokat az állam folyamatosan árulja orgazdaként. Ebbe a tevékenységbe nyilván nagyon nem illik bele, ha valaki megpróbálja mégis csak visszaszerezni jogos tulajdonát, vagy elégtételt szerezni szerettei elpusztított életeiért. Ezért azt egyrészt sajtóval támadni kell, akár azon az áron is, hogy Rákosi-korabeli intézkedéseket jogosnak feltüntetve támogatnak, és másrészt olyan "bírósági ítéleteket" hoznak, melyek hitelességéről azután tennénk fel majd kérdéseket, miután a tengerentúli ítélet is megszületik.
Budapest, 2010.08.27.
KISE
---------------------
Tájékoztatjuk honlapunk olvasóit, hogy az itt fent leközölt, idézett Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közlemény -t 2010 szeptemberében már nem találtuk a Minisztérium honlapján, a fent látható linken nem érhető el, így az vélhetően már csak itt a mi oldalunkon olvasható.
Budapest, 2010.09.07.
KISE
Totális orgazdatársadalom.Š - Ezen, a szerzőtől származó mottóval leközöljük Plósz Sándor tagtársunk írását.
Mottó, a remény: Erdély szent bércére visszaszállt a Turul madár.
Hargita csúcsát visszakapták az Ugronok. 2007.aug.5.
TULAJDONOM VISSZAKÖVETELÉSE 2010-ben (is)
Levelek + gondolatok
Plósz Sándor
ELŐSZÓ
Rákosi-Kádár-Rendszerváltó-kerekasztal lovagjai, avagy,-
Sólyom - elődei és társai dekrétum
VÉLEMÉNY
(Benes dekrétumok Magyarországon)
A Benes dekrétumok "csak" a nemzeti kisebbségeket, (magyarok, szudétanémetek) fosztottak meg emberi jogaiktól, - elűzetés, kitelepítés, tulajdonaiktól való megfosztás. Az EU-ban az érintett államok Csehország, Felsőmagyarország helyett Tótország (Szlovákia) felmentést kaptak az emberi jogok helyreállításának kötelezettsége alól.
Magyarország a Lisszaboni szerződés aláírásának élharcosa, bár nem publikálják, - kérdem,- további felmentést kapott az emberi jogok helyreállítása kötelezettség alól?
Miért a címben ez a teljes összevontság, egy szintre tétel?
A válasz egyszerű.
Ezek együtt, egy történelmi szennyest képeznek, más színekkel, vagy csak árnyalatokkal,- az 1949. évi XX. alkotmánynak nevezett törvény-kreálmány és rendeletek folyamatosságát ezek együtt biztosítják, a külső forma megváltoztatásával, belsejében gyakorlatilag azonos emberi jogokkal, azaz DIKTATÚRÁVAL, elkobzással, kitelepítéssel.
A Sólyom elődei és társai dekrétum, - az elején kezdve -, lefejezte Magyarországot, a teljes magyar gazdasági-politikai -, valódi értelmiségi vezető rétegét, minden másként gondolkodó polgárral együtt elűzött hazájából vagy kitelepített otthonából,- vagyonát elkobozta, az arisztokratától a hétszilvafásig, nagypolgártól a szatócsig, a földjét és terményét védő kisparaszttól a nagygazdáig. Elkobozta a közösséget összefogó közös tulajdonokat, a biztosítóktól, a közbirtokosságig. Sok gaztett és gyilkosság fűződik e korhoz.
1950-ben kitelepítettek, mindenünket elkobozták,- "veletek nem kell elszámolni" - minősítettek, szomszéd faluba rendőri engedéllyel mehettünk.
A második, az un. Kádár szakaszban tombolt a tömeggyilkosság, aggastyántól a kiskorúig, "aki nincs velünk, ellenünk van", majd később "aki nincs ellenünk, velünk van". Mi éltük a harmadosztályú állampolgárok életét a kitelepítésben ami már nem volt kötelező. Hiányoztak a heti szokásos házkutatások. Családunkat sem azok, sem ezek nem törték meg. Gyilkosságok, álságos gaztettek, később a "legvidámabb akol", az agymosás kora.
Kitelepítés maradt, de szabadon költözködhettünk, országon és határsávon belül, kivéve Budapest, tulajdontól való megfosztottság továbbra is fennmaradt. Két naiv kísérletet tettünk földünk visszakövetelésére, 1957. 1988.
A rendszerváltásnak nevezett Sólyom korszakok, vette el a rendszerváltásban való hitet miután az AB Alkotmány Bíróságának, LB, Legfelsőbb Bíróságnak nevezett gyülekezetek, saját maga kreált szabályok alapján megfosztotta a magyar tulajdonosokat tulajdonukba helyezésétől. Ők maguk, - a rendszerváltó kerekasztal lovagok, bolsik, ávóskölykök és atlantisták, valamint egyéb átöltözésben lévő "függetlenek" és bírák, főbírák, egyszóval alakok,- azt mondták, itt van nektek - ez a demokrácia, mostantól köztársaságnak nevezhetitek megint országotokat. Ezeregyszáz éves Szent Korona felsége alatti jogállamban,- diktatúrák kreálmányaként három etapban, összesen 22-23 év. - Mosoly. -
Pártokat is alakíthattok, majd eldöntjük melyik maradhat. Aki vissza akarja adni a tulajdont, megy a süllyesztőbe. Oroszok kimentek, mások bejöttek, átszállással röpködnek.
Az 1949. évi XX. törvénynek tituláltat átalakították és ideiglenes alkotmánynak nevezték el. Ez az írásmű tökéletesen megfelel a most, 2010. első felében az államfő Elnök úrnak, amint erről megnyilatkozott. Képmutató, hazug, álságos kor,- volt eddig. És most mi jön?
Kitelepítés maradt, de szabadon költözködhetünk Európában, tulajdontól való megfosztottság továbbra is fennmaradt. A magán- és közös tulajdonokat ellopták, elprivatizálták, a falút, az országot tönkretették. Ezek, mindent szétromboltak. - Sólyom Elnökünknek ez a demokrácia.
Magyarország társadalmi berendezkedése egyedülálló a világon.
Totális orgazdatársadalom.Š
2010.04.30.
Plósz Sándor
Kommentár
Totális orgazdatársadalom Š Ez a meghatározás lefedi azt a gátlástalan kiárusítást, hozzá különféle ideológiák gyártását, ezek jogalkotással történő összekeverését. Már Szálasi idejében is alkottak "jogszabályokat" itt meg lehet bármikor nézni a Jogszabályok menüpont alatt, ahol magától értetődően jogi köntösbe tekerték az intézményesített lopást. Mivel a két ideológia közt vajmi kevés a különbség, a szélsőjobb bukása után az itt hatalomra került szélsőbal ugyanazt folytatta tovább, ontotta a gátlástalan vagyont ellopó törvényeit, pontosan ugyanúgy mint Szálasi idejében.
Sajnos, ahogy a fenti sorok írója is rámutatott, az ún. "rendszerváltozás" során ezt az állapotot a legteljesebb mértékben legalizálták, pontosabban legalizálni szándékoztak, hasonló ideológiai töltetű "jogszabályokkal" gondolunk itt az ún. "kárpótlási" törvényekre.
S a régi-új hatalom birtokosai nagyon beágyazva érezték magukat a hatalomban, nem csak hogy gátlástalanul kiárusítják az ellopott vagyonokat, de olykor még üzengetnek is a népnek, jelezve ki itt az úr. Ilyen üzenet volt a Forradalmunk 50. évfordulóján az emberek szisztematikus végigverése, lövetése, jelezve a valódi véleményüket is 56-ról, de említhetnénk a sztalinista alkotmány szintén jelzésértékű hatályban tartását, amire fenti sorok írója is utalt.
Természetesen a hatalmi díszletek, taktikázások az ország újkori történelme során végig nyomon követhetőek. Mint már mi is, és e cikkben is utalás történt rá, igen érdekes lenne vizsgálat tárgyává tenni azt, hogyan, kikből, milyen felhatalmazás alapján állt össze az ún. "ellenzéki kerekasztal" 89-90 -ben, illetve ez utóbbira nyilvánvaló a válasz, semmilyen felhatalmazásuk nem volt azoknak, akik valahogy ott felbukkantak.
E sort valóban folytatni lehet, ahogy e fenti cikk írója is megemlíti, vajon milyen legitimitása volt a nagy hirtelen felálló alkotmánybíróságnak, a szélsőbalos eredetű legfelsőbb bíróságnak, majd gyors bebetonozásának. Az ideológiai töltet persze azonnal jelentkezett, pontosabban folytatódott az AB döntéseiben is. Jól jelezte ezt azon meghatározó döntésük -a tulajdon visszaadást vagy-vagy alapra helyező, nyilvánvalóan prekoncepcionális, előre egyeztetett kinyilvánításukra gondolok- melynél a testületbe valamely kínos véletlen folytán valahogy bekerült nem szélsőbalos tagjánál, Zlinszky Jánosnál elszakadt a cérna, és -elnézést kérünk tőle, mert tiszteljük, de mégis csak ki kell mondani- és a negyven év átnevelésétől, félelmétől vezérelve, mondanivalóját visszafogva, de mégis csak különvéleményként utalt rá, hogy a nem kommunista nem tudja sem a lopást, sem az orgazdaságot elfogadni.
Jelen írással egy időben a Sajtószemle rovatunkban feltettünk egy cikket, mely innen is elérhető. Ebből kiderül, hogy a lopás és orgazdaság az állam, pontosabban annak képviselői szemében keményen elítélendő, büntetendő. Ha bűnözői csoportok fémet lopnak, azt illegális telepeken értékesíteni próbálják, egyes néprétegek így próbálnak megélni mert más megélhetési lehetőségük, legális munkalehetőségük nincs, az állam ígéreteken és szóvirágokon kívül nem teremt munkahelyet, rászorítja őket az ilyen cselekményekre, akkor azonnal beindul a retorzió.
Ugyan ki beszél arról, melyik újságíró venné magának a bátorságot, hogy leírná, amit az állam tesz illetve tett, az nem ekkora lopás, és nem ekkora orgazdaság, mert amit tettek az ország először fasiszta, majd kommunista megszállása óta, ha az elmúlt 66 év alatt elkövetett intézményesített gyilkolásokat, lopásokat, ma is folyamatos orgazdaságokat tekintjük, akkor az ilyen megélhetési bűnözés talán még gyerekcsínynek sem tekinthető.
Többször kimondott igazság, sajnos az előző szélsőbalos rezsim ideológiai agymosása nem múlik el nyomtalanul. Annak kártételeit sajnos még generációk is adják át egymásnak. Sok nyomasztó terhünk van, melytől nehéz a magyarnak megszabadulni. Gondolok itt olyanokra, hogy a "felülről megmondták ez a helyes" szemlélet még sajnos nagyon él az emberekben. Az eszükbe sem jut, hogy csalhatnak, hazudhatnak odafenn, miért is ne tennék, hiszen egy szélsőbalos ideológia továbbvivői. Nem gondolnak sokan arra, hogy lehet nekik is saját igazságérzetük, nem kell mindent fenntartás nélkül elfogadni.
Pedig, ahogy a Kérdések-válaszok oldalunkon ezt leírtuk, a kisemmizett embereken nem fog más segíteni, csak magukra számíthatnak. Nem fog óriási többségük soha olyan helyzetbe kerülni, mint volt ő vagy felmenője volt, kisemmizése előtt. Itt megjegyzendő, utalva a fiatalabbakra, hogy felmenője sorsa e szempontból az övével azonos, legfeljebb nincs ennek tudatában.
Vajon elfogadható lenne az a szemlélet, hogy ez már egy elmúlt történet, és ne nézzünk vissza, csak a jövőbe ? Ugyan dehogy. A jövőbe nézzünk, de ne úgy nézzünk, hogy eközben azok, akik összelopták, és most ülnek a megszerzett vagyonokon, azok jót derülnek magukban, hogy milyen ostoba mindenki rajtuk kívül, és az ideológia agymosottságtól kábultan csak bólogatnak ahhoz, hogy ők lettek az alsó népréteg.
A folyamatos kábításra persze szükség van. Nem lehet arról beszélni, hogy a környező, volt szovjet blokk országokban mindenütt végbement a restitúció, visszaadták az ellopott vagyonokat, csak itt nem. Nyilván ez is a kábítás, agymosás része. S ahogy a fenti cikk írója is megemlíti, azon pártok, erők, melyek ezen környező országokhoz hasonlóan a lopott holmi visszaadását tűzik zászlajukra, eltűnhetnek a süllyesztőben.
S mi marad ? A cikk írójának szavait idézve zárszónak, egy a világon valóban teljesen egyedülálló társadalmi berendezkedés az "eredmény" egy Totális orgazdatársadalom.Š
Budapest, 2010.június 18.
KISE
Mit jelent Magyarország Történeti Alkotmánya ?
Az Echo Tv vendége volt dr. Zétényi Zsolt az NJA elnöke
Obersovszky Péter az Echo Tv szerkesztője, az általa vezetett Heti mérleg című műsorában 2010. március 27-én dr. Zétényi Zsolt professzor urat, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány elnökét látta vendégül
A műsor megnézhető az EchoTv honlapjáról (a műsor harmadik része tartalmazza a beszélgetést) :
http://www.echotv.hu/20100327_heti_merleg.html
Vagy e beszélgetés hanganyaga meghallgatható honlapunkról: itt .
A beszélgetés abból az alkalomból készült, hogy megjelent az NJA elnökének szerkesztésében A Történeti Alkotmány - Magyarország ősi alkotmánya című könyve. A szerkesztő bevezetőben figyelmeztet: téved az, aki gyors és egymondatos megoldást szeretne a magyar Történeti Alkotmány meghatározásában, mert a kérdés ennél jóval összetettebb.
A professzor úr hangsúlyzza: Magyarországnak a kontinensen egyedül volt Történeti Alkotmánya, mely különböző időben keletkezett törvényekben és szokásokban jelent meg. Az Alkotmány bekapcsolja a magyar államot az ezeréves erkölcsi és szellemi folyamatokba. A Történeti Alkotmány egy sziklának tekinthető közjogilag, és egy rendkívül komoly erkölcsi hátteret ad annak a hatalomnak, mely kijelenti, hogy folyamatos ezzel a múlttal.
A legutolsó alkotmányos rendszer az 1944-es német megszállás előtti magyar rendszer volt, mely még az ezeréves folyamat részének tekinthető.
Ebből következően felmerül a kérdés, az azóta eltelt időszakot hogyan mérjük meg az alkotmányosság mércéjével. Itt megemlítésre kerülnek a Rákosi-rendszer "államosítási" törvényei, melyek "kártérítést" írtak elő az elszenvedetteknek (a kisemmizetteknek, a honlapszerkesztők megjegyzése) és ezt összehasonlítja professzor úr a 90-es évek jelképes kárpótlásával, majd utal ezen törvények megkérdőjelezhető alkotmányosságára.
Az összes 1944 óta keletkezett törvényt tehát meg kellene vizsgálni alkotmányossági szempontból és dönteni kell hatályban tartásukról. Hasonlóan vizsgálandó az elévülés és elbirtoklás kérdésköre is.
A professzor úr szorgalmazza alaptörvények és sarkalatos törvények megalkotását, mely illeszkedik az ezeréves folyamatba. Az 1944-ig hatályban volt, ezeréves alkotmányos anyag továbbra is érvényben maradna, értelmezési forrásként.
Az ezeréves alkotmányosságot újra kell építeni, de ebben alapként kell felhasználni a Történeti Alkotmányt.
Kommentár
Zétényi professzor úr most megjelent könyve nyilvánvalóan egy alapmű. Idézünk a könyv méltatásából:
Hiányt pótló mű, rendkívül igényes, átfogó, részletes, mindenre kiterjedő tartalommal, a vérszerződéstől 1944-ig, Zétényi Zsolt professzor szerkesztésében és bevezető tanulmányával.
A Magyarországért Kulturális Egyesület a nemzeti egységért küzd. Meggyőződésünk, hogy a történeti alkotmány szerves része, törzse és gerince alkotmány- és jogtörténetünknek, forrása történeti állambölcseletünknek, s ily módon a magyar nemzet közösségének egyedülálló alkotása. A nemzet egészéhez kötődik, akár nemzeti jelképeink. Ezért tartottuk fontosnak, hogy a politikai határoktól függetlenül ünnepelhessük megjelenését, és hívhassuk fel minden magyar figyelmét arra, hogy legyen tudatában napjainkban rejtőzködő kincsünknek. Kiadásával és a szövegek értelmezését elősegítő mellékletei révén immár nem csupán jogászok férhetnek hozzá a benne megnyilvánuló világlátáshoz és bölcsességhez, hanem bárki megismerheti az annyi sorscsapást túlélő nemzet erejének őseink által megalkotott igazi forrását.
Zétényi professzor úr korábban, a 2007.október 13-án Egyesületünk által megrendezett "TULAJDON és ELRABLÁS - JOG és IGAZSÁG" Konferencián is felszólalt, felszólalása itt a honlapunkon is meghallgatható.
Korábbi művei: Több fényt! Tanulmányok, gondolatok, beszédek 1995-2006, Mi a teendő a múlttal? 1994. Budapest, A Szentkorona eszme mai értelme 1997.Bp., Magyarország Szent Koronája 2001.
Ő volt az Országgyűlés által 1991. november 4-én elfogadott, a kommunizmus idején politikai okokból elkövetett súlyos bűncselekmények üldöztetéséről szóló (ún. ZétényiTakács) törvény társszerzője. Ezt a törvényt 1992. március 5-i hatállyal a Magyar Alkotmánybíróság több hónapos procedúra után, Sólyom László előterjesztése alapján, egyhangú döntéssel alkotmányellenesnek nyilvánította.
Az Alkotmánybíróság akkori indoklása szerint e törvény több ponton sérti a jogbiztonság követelményét, minthogy már elévült bűncselekményeket kíván újólag büntethetővé tenni, illetve az elévülési idő érvényességét olyan szempontok alapján módosítaná, amelyek egy jogállami rendszerben elfogadhatatlanok.
Később más szerzőktől egy második próbálkozás is történt ebben a tárgyban, tehát a történelmi igazságtétel, a büntethetőség céljából, de a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság 1993. június 30-i hatállyal ezt is elutasította.
De felmerül a kérdés, valóban elévültek ezek a bűncselekmények ? A Buenos Airesben megjelenő Magyar Hírlap 1992. áprilisi számában Jeszenszky Géza akkori külügyminisztert idézi:
Ami a múlt rendszer bűneinek felelősségre vonását illeti, itt a törvényes kereteknek az eltérő értelmezése tény.
Alapjában véve a Zétényi-Takács-törvénynek a lényege a következő: valóban igaz, hogy a közönséges gyilkosság is harminc év alatt elévül. Tehát vitathatatlan, hogy amit az ÁVÓ és jogutódja, a pufajkások műveltek 56-ban, vagy amit az igazságszolgáltatásnak nevezett justizmordok követtek el az 56-os forradalom után, ezek közönséges gyilkosságok. Ezek, harminc év elteltével elévültek a mai érvényes magyar jogrendszer szerint is.
A benyújtott törvényjavaslat, amit az országgyűlés elfogadott, megállapítja, hogy Magyarország olyan állam volt, amely (akkor) nem üldözte azokat a cselekményeket, amelyeket egyébként szigorúan véve üldöznie kellett volna. Tehát a karhatalmisták nem jogszerűen léptek fel.
az elévülés praktikus jogi fogalom azzal, hogy ha a bűnüldöző, a bíróság, a nyomozóhatóságok nem tudják 30 év alatt bizonyítani a bűncselekményt, akkor abba kell hagyni, akkor már érvénytelen, és talán alaptalan volt a vádemelés is. A bűnüldözés nem indult meg akkor, nem is történt kísérlet a felelősség megállapítására és ezért ez a megfontolás volt, amit éppen a náci-bűnökkel kapcsolatban, Németországban vezettek be, hogy a náci állam bűnöket követett el, és az elévülést nem az elkövetéstől kezdték számítani, hanem azóta, hogy ez üldözhetővé vált. Tehát az volt a magyar javaslat lényege, hogy csak a szabad választások után indul meg az üldözési időszak...
A professzor úr ugyanerre hivatkozik e mostani beszélgetésben is, tehát hogy az elévülést az üldözhetővé válás kezdetétől kell számítani.
Idézzük még Bócz Endre, az igazságügy miniszter főtanácsadója állásfoglalását is:
[..] A nemzetközi és magyar jog szerint az emberiség ellen elkövetett bűnök, amelyekben a központ információkat gyűjt, nem évülnek el az elkövető életében[..] (A Wiesenthal központról van szó)
A fentiek tehát a közelmúlt adalékai és érvei, úgy véljük önmagukért beszélnek.
Budapest, 2010. március 29.
KISE
Kártérítést kér a Sigray család az államtól
2010. március 3., szerda 19:00 InfoRádió
http://www.inforadio.hu/hir/kultura/hir-337474
A Sigray család örökösei 14 festményt kaptak vissza, miután a Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly szeptemberi döntését követően hivatalos végrehajtás keretében ma felkeresték a Magyar Nemzeti Múzeumot. A II. világháború idején múzeumi letétbe helyezett több ezer műtárgy visszaszerzése érdekében másfél évtizede egyeztetnek és több próbapert is indítottak az örökösök. A család ügyvédje sajtótájékoztatón jelezte, a további perek mellett a késlekedés miatt kártérítési igényt is be fognak nyújtani a magyar állam ellen.
A magántulajdon tiszteletben tartásának fontossága mellett az állami tulajdon védelmével magyarázta a Sigray-örökség visszaszolgáltatásának lassúságát Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a hivatalos végrehajtást megelőző sajtótájékoztatón.
Az intézmény vezetője utalt rá, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum, az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. együttműködésére van szükség a műtárgyak visszaadásához, az államot képviselő tisztviselők pedig nem mernek élni a rájuk ruházott felelősséggel.
Csorba László mindezeken túl a Nemzeti Múzeum támogatásáról biztosította a Sigray-család képviselőit és elnézést kért a méltánytalanságokért, amelyeket a családnak az elmúlt évek során el kellett viselnie. Osztroluczky Dénes a Sigray család részéről méltatlanul hosszúnak nevezte a jogi procedúrát.
Dr. Patay Géza, a Sigray család ügyvédje elmondta, hogy a magyar államtól és a különböző múzeumoktól annak ellenére kell peres úton és végrehajtók segítségével visszavenni a család tulajdonát, hogy 2000 és 2002 között ezeknek a tárgyaknak a tulajdonjogi helyzete már tisztázódott.A család eddig hat próbapert indított, ezek közül valamennyit megnyerte.
Patay Géza megjegyezte: bízik benne, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum új vezetése és az Iparművészeti Múzeum, amely korábban már támogatásáról biztosította a családot, partner lesz a több ezernyi darabos műtárgyállomány mielőbbi visszaszolgáltatásában. A Sigray család ezt követően várja az állami szervek reakcióit, ennek hiányában pedig nagyobb tételekre vonatkozó pereket és az elmúlt 15 év jogi procedúrái miatt kártérítési pert is kilátásba helyezett.
Oláh András
Kommentár
Az Info rádió a "Kultúra" rovatban jelentette meg ezt a hírt, kíváncsiak lettünk volna rá miért éppen ott, de legalább megjelentették, mert sok médium tudomást sem vett róla. Nyilván nem tartották fontosnak, vagy mert kínos lenne, ha az emberek tovább gondolnák az ehhez kapcsolódó kérdéseket.
Tehát lenne egy pár kérdésünk az esettel kapcsolatban. A cikk természetesen ilyen kérdéseknek még a közelében sem jár, ezek tabunak számítanak a mai magyar közéletben.
Aki ilyet, ilyeneket megfogalmazna, akörül meg szokott fagyni a levegő.
Vegyünk tehát sorra ezen a kérdések közül egynéhányat.
Vajon mi a különbség visszaadás, visszajuttatás tekintetében az itt peresített festmények, műtárgyak és a többi ellopott vagyontárgy között ?
A bolsevik hatalom által ellopott festményeket, műtárgyakat vissza lehet sikeresen perelni, a többi ellopott vagyontárgyat miért nem ? A hibásan szerzőnek a műtárgyakon kívül mindent meg lehet tartani ?
Miért adják-veszik sajátjukként pl. a különféle hatóságok-hivatalok a kastélyokat ? A házakat, a gyárakat ? Az övék ? Erről hamarosan további cikkeket jelentetünk meg itt.
Napról-napra hallunk különféle ingatlan panamákról, politikus bűnözők legtöbbször áron alul adják el a legtöbbször az állam által ellopott ingatlanokat. Pl. Erzsébetvárosban, meg a város, az ország többi részén.... De a médiumoknak csak ez a bűneset szúr szemet, hogy áron alul és persze nyilván kenőpénzért történik a mostani eladás, de az sehol nincs megemlítve ezen híradásokban, hogy ezek az állam által anno ellopott ingatlanok...... az már nem lényeges szempont ? Vagy arról már nem szabad szót ejteni, mert akkor az az újságíró hamarosan röpülne a laptól ?
Egyesületünk álláspontja az, törvénytelen és tarthatatlan hogy egyes vagyontárgyak, mint pl a műtárgyak, festmények más megítélés alá esnek, mint a többi vagyontárgy, hogy egyes vagyontárgyak a magyar bíróságon sikeresen visszaperelhetőek, a többi meg nem.
Ezért e téren Egyesületünk hamarosan lépni fog, kérjük a tisztelt olvasót, kísérje figyelemmel honlapunkat.
Budapest, 2010. március 12.
KISE
Tőkés: Nemzetközi bíróság vizsgálja ki a kommunizmus bűneit!
http://www.mno.hu/portal/698296
MNO, 2010. március 2. 13:44
Nemzetközi bíróság létrehozását javasolja a kommunizmus bűneinek kivizsgálására Tőkés László.
A romániai magyar európai parlamenti képviselő azt szeretné, hogy a nemzetközi bíróság a náci bűncselekményekkel foglalkozó nürnbergi bírói testület mintájára jöjjön létre. Tőkés László nagyváradi sajtóértekezletén elmondta: egy múlt heti, prágai nemzetközi konferencián amelyen a kommunizmus bűneit vették számba a résztvevők nyilatkozatban indítványozták a kommunista bűncselekmények bírósági vizsgálatát.
Tőkés: kommunista Nürnberg kellene
http://kitekinto.hu/karpat-medence/2010/03/03/tkes_kommunista_nurnberg_kellene&s=hs
Új Magyar Szó, 2010. március 3., szerda
A nácizmust és a kommunizmust ugyanazon mérce szerint kell elítélni hangoztatta tegnap Tőkés László Nagyváradon. Az európai parlamenti képviselő ezért a nácizmus bűncselekményeinek a kivizsgálására hivatott nürnbergi bíróság mintájára, a kommunizmus bűneit vizsgáló nemzetközi bíróság felállítását javasolta sajtótájékoztatóján.
Tájékoztatása szerint a múlt héten Prágában tartották a kommunista rendszerek bűntetteivel foglalkozó nemzetközi konferenciát. Az ott elfogadott nyilatkozatban a résztvevők közösen indítványozták egy, a nürnbergihez hasonló nemzetközi bíróság felállítását, amely a kommunista rendszerek emberiség elleni bűncselekményeinek tetteseit volna hivatott elítélni.
Az Európai Unión belül egy új nemzetközi bíróság létrehozását indítványozzuk, amelynek feladata a kommunizmus bűneinek kivizsgálása olvasható a nyilatkozatban, amely emlékeztet arra, hogy az emberiség ellen elkövetett kommunista bűncselekmények kivizsgálása nem tartozik a létező nemzetközi bíróságok jogkörébe.
A nyilatkozat szerint ez a bíróság a nácizmus bűneit kivizsgáló, és elkövetői felett ítélkező nürnbergi bírósághoz, illetve a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnök kivizsgálására létrejött hágai Nemzetközi Törvényszékhez hasonló módon vizsgálná ki, és ítélné el az emberiség ellen elkövetett kommunista bűncselekményeket.
Tőkés szerint nem alkalmazható kettős mérce a totalitárius rendszerek megítélésében. Érthetetlennek minősítette, hogy míg a holokauszt tagadását büntetik, a kommunista terror tagadásával szemben a legtöbb országban bűnös engedékenység érvényesül.
Az EP-képviselő ugyanakkor felháborodását fejezte ki amiatt, hogy eltávolították Marius Opreát a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet, valamint Dinu Zamfirescut a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet éléről.
Bene nem Európa;
az osztrákok kimondják - és mi?
Az osztrák elnök újból állást foglalt a Bene-dekrétumok ügyében. Heinz Fischer szerint ezek a dekrétumok nem egyebek, mint a törvényesség súlyos megsértésének örök bizonyítékai.
Ausztriában a jövő hónapban lesz a szövetségi elnökválasztás. Heinz Fischer újraválasztása több mint valószínű: nincs komoly ellenfele, és még népszerű is. Ezzel együtt fontosnak látta, hogy gesztust tegyen a szudétanémet közösség felé. (És a közössége, valamint az igazság irányába. - szerk.) A Csehszlovákia Szudéta vidékéről a második világháború után elűzött német-ajkúak egy része Németországba, más része Ausztriába került.
Politikai súlyuk mára már elég csekély, de ausztriai letelepedésük évfordulóján Fischer üdvözletet küldött az osztrák ágnak. Ebben állapította meg, hogy az Edvard Bene csehszlovák elnök által kiadott dekrétumok, amelyek a német- és magyar-ajkú lakosság jogfosztásához, vagyonvesztéséhez és kiűzéséhez vezettek, továbbra is törvénytelenek. A dolog pikantériája, hogy az új európai alkotmány elfogadásakor a cseh államfő elérte: az említett dekrétumokat vonják ki az uniós jogrend hatásköréből, ne lehessen így kárpótlást követelni miattuk. Fischer szerint ennek nincs semmilyen jelentősége, a jogtalanság ugyanis mindenképpen fennáll.
Csehországban a sajtó szinte azonnal reagált, amint tudomásukra jutott az osztrák államfő üdvözlete, de egyelőre senki nem kommentálta azt. Az államelnök sajtóhivatala pedig közölte: Václav Klaus jelenleg az Egyesült Államokban van, és nem kíván válaszolni osztrák kollégájának, de bizonyos, hogy nem ez Prága utolsó szava ebben a vitában.
(Magyar Rádió)
Február 27.
A GYŰLÖLET TÖRVÉNYE
1946. évi XV. törvény
a Magyarország és Csehszlovákia között lakosságcsere tárgyában
Budapesten 1946. évi február hó 27. napján kelt magyar-csehszlovák
egyezmény becikkelyezéséről
1. § A Magyarország és Csehszlovákia között lakosságcsere tárgyában Budapesten 1946. évi február hó 27. napján kelt magyar-csehszlovák egyezmény az ország törvényei közé iktattatik.
2. § Az 1. §-ban említett egyezmény eredeti magyar és eredeti szlovák szövege a következő:
(Eredeti magyar szöveg.)
EGYEZMÉNY
Magyarország és Csehszlovákia között lakosságcsere tárgyában
.
IX. Cikk
Az áttelepülő személyeknek az áttelepülés alkalmával minden könnyítést meg kell adni.
A két kormány az áttelepítés végrehajtására egymásnak kölcsönösen minden segítséget és könnyítést megad. A csehszlovák kormány nevezetesen készségét fejezi ki arra, hogy a magyar kormányt a vasúti gördülőanyag rendelkezésre bocsátásával segítse.
Az ennek az Egyezménynek első cikkében megjelölt személyek áttelepítésének költségeit a Csehszlovák Köztársaság, az Egyezmény V. Cikkében megjelölt személyek áttelepítésének költségeit pedig a Magyar Köztársaság viseli.
Az áttelepítés technikai keresztülvitelére és pénzügyi lebonyolítására vonatkozó, irányelveket az Egyezmény X. Cikke alapján létesítendő Vegyesbizottság fogja megállapítani.
Felvidéken 1946. február 27-én lépett egyezmény formájában hatályba - a már 1945 tavaszától működő - a magyar nemzet egészére vonatkozó kollektív háborús bűnösökként történő megbélyegzés. A magyar népírtás, gyilkosságok, rablások és fosztogatások során a Csehszlovák Állami Vasút a ČSD vagonjain !!! mintegy 44 ezer FELVIDÉKI magyart Csehországba hurcoltak kényszermunkára, 120.000-nél is több magyart elüldöztek otthonaikból, mindennemű vagyoni javaikat elkobozták, azokat etnikai alapon cseh, szlovák és más szláv nemzetiségűeknek adták.
Vajon hány millió magyar állampolgárt hurcoltak még el vasúti gördülőanyag rendelkezésre bocsátásával a Szovjet Vasutak (SzZsD), a román Căile Ferate Române (CFR), a Jugoszláv Vasutak (J)
HEGYVIDÉKI Trianon Társaság
-------------------------------
Erre emlékezz édes fiam amíg élsz!"
Eduard Bene emigráns cseh politikus még londoni tartózkodása során kidolgozta azt a programcsomagot, amit a világ azóta Benei dekrétumok néven nevez. Miután a szovjetek benyomultak a Felvidékre és elfoglalták Kassát, a Bene köré csoportosult cseh politikusok 1945. április 5-én meghirdették az ún. Kassai Kormányprogram-ot.
Ennek legfőbb célja volt, hogy az újból megalakult Csehszlovákiából a kollektív bűnösség elvének alkalmazásával a német és magyar nemzetiségűeket kiűzzék. A kitűzött feladat teljesítése érdekében pedig minden eszköz megengedett volt.
1946. február 27-én írta alá a csehszlovák és magyar kormány a lakosságcsere egyezményt. A magyarok tömeges deportálására 1946 őszétől került sor. Összességében, 1946. november 19. és 1947. február 25. között mintegy 44 ezer főt a Csehország nyugati részén lévő Szudéta-vidékre hurcoltak kényszermunkára. Magyarországra, az 1946-tól 1948-ig tartó időszakban pedig 120.000 ember került át. A deportálás körülményei semmiben sem különböztek a zsidóságot a háborúban ért atrocitásoktól.
A kitelepítésekkel párhuzamosan vette kezdetét a szlovákosítás (reszlovakizáció), amikor a magyarokat nemzetiségük feladására akarták kényszeríteni, oly módon is, hogy megszüntették a magyar és német iskolákat, tilos volt magyar és német nyelven istentiszteleteket tartani. Ma a Felvidéken nincs olyan magyar család, amelyiket valamiképpen ne érintett volna a kitelepítés, szlovákosítás, deportálás!
Az azóta eltelt emberöltő sem volt elég arra, hogy egy immár magát demokratikusnak mondó, Európai Unióhoz tartozó államban, a Szlovák Köztársaságban, erkölcsi és anyagi kárpótlásban részesítsék a kárvallott magyarságot.
1945 és 1948 között 89 olyan törvényt hoztak, amely rendeletek kizárólag ezeket a célokat szolgálták. Közülük 88 még érvényben van!
(http://www.szelepcsenyi.hu/ )
Február 25
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja
Síremlék egy szovjet lágerben, konzervdoboz fedélből készítve
Amint az 58/2000. (VI. 16.) OGY határozatban olvasható:
"1. Az Országgyűlés
a) szükségesnek tartja, hogy a kommunista diktatúrák áldozatairól történő megemlékezésnek
minden évben emléknapja legyen a középfokú oktatási intézményekben;
b) javasolja az emléknap dátumául február 25-ét".
(http://www.complex.hu/kzldat/o00h0058.htm/o00h0058.htm)
Immár 10. éve, hogy minden év február 25-én emlékezünk az 1919-1989 közötti időszak áldozataira: 70 év mártírjaira és szerencsés túlélőire egyaránt.
Az idei kerek évforduló alkalmából emlékülést tartunk 2010. február 25-én (csütörtökön) 14:00-16:30 között az Uránia Nemzeti Filmszínház Dísztermében, ahol jelen lesznek a Kárpát-medencéből az egykori túlélők közül néhányan, akik még köztünk élnek: 70-80-90 évesen.
A sokat szenvedett idős túlélőknek megtisztelő lenne, ha Ön is részt tudna venni az emlékülésen, hogy jelenlétével tanúbizonyságát adja, hogy az egykori mártírok nemhiába áldozták életüket a hazáért: felnövekedett egy új nemzedék, amely büszkén tekint rájuk, átérezve személyes sorstragédiájukat, élettörténetükből pedig példaként emelhetik ki kitartásukat, meg nem alkuvásukat, a túlélésbe vetett erős és éltető hitüket.
Kérem, jelezze, legyen szíves, hány fővel kíván velünk együtt emlékezni?!
A közös emlékezés reményében, tisztelettel:
Riczel Etelka
(az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság ügyintéző titkára)
A kitelepítések 60. évfordulójára
állítsunk emléktáblákat, emlékoszlopokat
befogadóink és szeretteink tiszteletére.
2011-ben lesz 60 éve, hogy a kommunista diktatúra Budapesten és a vidéki városokban élő, ártatlan emberek ezreit sújtotta jog és tulajdonvesztéssel. 1951. május 21-től, folyamatosan, kézipoggyásszal, ÁVO-s fegyveresek kíséretében tömegesen, az éjszaka leple alatt vagoníroztak be és telepítettek ki családokat öregekkel, gyermekekkel kisemmizetten a reménytelenségbe taszítva őket. Az ÁVO-sok Budán esetenként egész utcarészeket zártak le és telepítettek ki, majd maguk és főnökeik, vagy beosztottaik költöztek be a kifosztott emberek lakásaiba, villáiba, ingó és ingatlan tulajdonába. A kitelepítetteket a kényszerlakhelyül kijelölt falvakban élő, kulákoknak csúfolt szorgalmas parasztembereknél helyezték el, befogadásra kényszerítve őket. Pokoli tervként arra számítottak, hogy az általuk osztályellenségeknek titulált emberek egymásnak ellenségeivé válnak. Isten gondviselése által nem így történt. A bajban kiteljesedett az emberi szolidaritás és összefogás a kitelepített és a befogadó kulák családok többségénél. A kényszerlakhely feloldása után, a már eltávozott kitelepítettek továbbra is tartották a sok esetben barátivá, testvérivé vált kapcsolatot a befogadó családok tagjaival.
A törvénytelenül kifosztott és kitelepített családok, mind a mai napig nem kaptak jogorvoslatot. A tulajdonukat nem kapták vissza, a későbbiekben sem tudtak érvényesülni, megfosztották gyermekeiket a továbbtanulás lehetőségétől és folyamatosan megfigyelés alatt tartották őket még az úgynevezett rendszerváltozás után is egy jó ideig.
Mind a mai napig senki sem szólalt fel a bírósági ítélet nélküli, hatványozott törvénytelenségeket elszenvedett, akkoriban büdös kuláknak" csúfolt, kifosztott befogadó családjaink érdekében sem. A rehabilitálásuk, kártalanításuk, de még a hivatalos bocsánatkérés sem történt meg feléjük a Magyar Állam részéről.
(kattintson a képre a nagyfelbontású megjelenítéshez, ekkor minden felirat olvasható)
2009. július 21-én avattak köztéren emlékoszlopot a Mikófalvára (Heves megye) kitelepített családok még élő gyermekei. Megkeresve egymást elhatározták, hogy emlékoszlopot állítanak a falunak és a kitelepítetteket befogadó családoknak. A gránitoszlopon olvasható azoknak a falusi családoknak a nevei, akik ebben az embertelen korszakban befogadták és gyámolítottak őket és szüleiket.
E gondolatok után közreadunk egy összeállítást arról, hogy mely vidéki helységekbe telepítettek ki 5440 családot csak Budapestről, valamint egy felhívást a még élő kitelepített sorstársainkhoz és a volt befogadó falvakhoz, helységekhez szólóan.
Budapestről 1951.május 21. és 1951.július 18.között, kitelepített családok kényszerlakhelyei.
A helységnév utáni szám az adott vidéki településekbe kitelepített családok számát jelöli. Az összeállításhoz felhasznált források alapján, mindenkor a magasabb számadatot
vettük figyelembe.
Békés megyébe 1265 család:
Csanádapáca 72, Csorvás 91, Dévaványa 166, Füzesgyarmat 86, Gerendás 65, Hunya 86, Kamut 67, Kardoskút 87, Kondoros 80, Körösladány 91, Mezőberény 251, Okány 57, Pusztaföldvár 55 .
Borsod-Abaúj-Zenilén megyébe 467 család:
Alsóvadász 11, Aszaló 19, Bodrogkeresztúr 19, Bodrogkisfalud 14, Bogács 11, Cserépfalu 7, Egerlövő 16, Erdőbénye 17, Felsővadász 5, Gadna 13, Homorogd 10, Ináncs 17, Kiskinizs 6, Mád 43, Megyaszó
16, Mezőnagymihály 15, Mezőzombor 19, Monok 34,
Rásonysápberencs 14, Selyeb 32, Szikszó 27, Tömör 5, Tállya 35,
Taktaharkány 11, Taktaszada 10, Tárcái 41 család.
Hajdú-Bihar megyébe 1042 család:
Bakonszeg 48, Berettyószentmárton 40, Egyek 73, Esztár 81, Fúrta
33, Hajdúdorog 136, Hajdúhadház 162, Hajdúsámson 44, Konyár
111, Nagyrábé 53, Polgár 119, Sáp 79, Zsáka 63 család.
Heves megyébe 994 család:
Adács 18, Andornaktálya 9, Atkár 19, Besenyőtelek 98, Boconád 9, Csány 47, Detk l l, Domoszló 10, Egerbocs 16, Egerfarmos 12,
Egcrszólát 16, Erdőtelek 9, Erk 33,
Füzesabony 14, Gyöngyöshalász 17, Gyöngyösoroszi 19,
Gyöngyöspata 15, Gyöngyössolymos 20, Gyöngyöstarján 39,
Halmajugra 10, Heves 13, Hort 28, Kál 26, Karácsond 18, Kisköre
25, Kompolt 5, Ludas 2, Maklár 19, Mezőtárkány 35, Mikófalva 31,
Mónosbél 4, Nagyfúged 35, Nagyréde 20, Nagytálya 10, Novaj 8,
Poroszló 59, Szihalom 11, Tarnalelesz 84, Tárnáméra 5, Tarnaörs 29,
Tarnazsadány 23, Tiszanána 16, Vámosgyörk 7, Verpelét 17,
Visonta 13, Zaránk 13 család.
Pest megyébe 145 család:
Jászkarajenő 48, Tápiógyörgye 30, Tápiószentmárton 13, Tápiószölös 13, Újszivás 10, Zagyvarékas 31 család.
Szabolcs-Szatmár megyébe 532 család:
Búj 8, Büdszentmihály 39, Demecser 8, Dombrád 164, Gáva 11,
Gégény 14, Gyulaháza 23, Kék 23, Kemecse 15, Nagyhalász 26,
Nyírbogdány 15, Pátroha 35, Rakamaz 39, Székely 6, Tiszabecs 8,
Újfehértó 85, Vasmegyer 4, Vencsellő 9 család.
Szolnok megyébe 995 család:
Besenyszög 51, Fegyvernek 38, Jánoshida 15, Jászalsószentgyörgy 66,
Jászapáti 80, Jászboldogháza 32, Jászdózsa 66, Jászjákóhalma 34,
Jászkisér 123, Kőtelek 47,
Kunszentmárton 96, Öcsöd 87, Tiszabö 32, Tiszafóldvár 113,
Tiszaroff 26, Tiszasüly 58, Zagyvarékas 31 család.
Forrás: Széchenyi Kinga: MEGBÉLYEGZETTEK p.132-136.
Hantó Zsuzsa: KITILTOTT CSALÁDOK p. 467-468
(ABLT 4.1. A-288-tól A-292)
FELHÍVÁSSAL
fordulunk minden még élő kitelepítetthez, vagy azok
gyermekeihez, unokáikhoz, hogy
1951-1953 közötti kitelepítések 60. évfordulója alkalmából,
egymást megkeresve, közös összefogással
állítsanak maradandó emléket (emléktáblát, emlékoszlopot)
a kitelepítésük színhelyén,
nemcsak az utókornak, hanem az őket és családjukat
abban a szomorú időszakban jó szívvel
befogadó falvaknak és a falusi embereknek.
A hála és tisztelet mellett mementóként, és
figyelmeztetésként, hogy soha többé ilyen ember- és
jogellenes diktatúrák hasonlót el ne követhessenek
embertársaink ellen.
A kitelepítések során kifosztott családok ellen, akkoriban semmiféle jogi vagy bíróság általi ítélet nem született, amely alapján ezt végrehajtották. A Magyar Államot uraló, embercsoportokat politikai gyűlöletük tárgyává tevő erőszakszervezetek, önkényes, az akkori hatályos jogszabályok ellenében is jogtalan, cselekedetei által fosztották és telepítették ki a korábbi felső középosztály tagjait, az értelmiség nagy csoportját, a tulajdonnal rendelkező szorgalmas családokat, és a vészkorszakot átélt sorstársaink egy jelentős részét egyaránt. Ezért van a változástól számított 20 év elteltével is ez a nagy hallgatás. A Magyar Államnak kötelessége, példaként állampolgárai előtt, hogy a nevében elkövetett jogtalanságokat maradéktalanul orvosolja. Nyilvánosan megkövesse és gondoskodjon arról, hogy a minden jogi és bírósági ítélet nélkül törvénytelenül elvett magántulajdonokat (ingatlanokat) visszajuttassa, minden volt kitelepített család, vagy azok örökösei részére. Ezért kell felszólalnunk, ezért kell maradandó emlékhelyeket állítanunk, mert ha most nem emlékezünk, nem beszélünk, nem írunk erről az embertelen korszakról, akkor hamarosan nem lesz senki, aki elmondja a történteket, a nemzetet és tagjait ért sérelmeket.
Volt mikófalvi kitelepítettek
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata
ENSZ 1948. 17. cikk
(1) Minden személynek, mind egyénileg, mind másokkal együttesen joga van a tulajdonhoz.
(2) Senkit sem lehet tulajdonától önkényesen megfosztani.
A Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete 2010. február 23-án Magyarok Házában (1052 Bp. V. kerület Semmelweis u. 1-3.)
Az állam által az állampolgárok tulajdonában hatvan év óta igazságtalanul okozott károk címmel tartott Fórumot.
A Fórumon elhangzottak rövid tartalmi kivonata
olvasható. Beszédet mondott Dr. BENCZE IZABELLA a Kincstári Vagyoni Igazgatóság korábbi vezérigazgató-helyettese.
KISE
Elnökség
Miközben teste lángolt, két kis nemzeti színű zászlót lobogtatott
Bauer Sándor emlékezete
1969. január 20. A Nemzeti Múzeum kertjében délután 1 óra után egy fiatalember, Bauer Sándor a kommunista önkény elleni tiltakozás hősies, és csak nagyon kevesek által követni mert útját választotta. Ott ahol Petőfi Sándor a Nemzeti Dalt szavalta, felgyújtotta magát, feláldozta az életét.
Ahogy a XX. század kevés hiteles politikusainak egyike, Ronald Reagan az Amerikai Egyesült Államok egykori elnöke mondotta, a gonosz birodalmával mert szembe szállni, mert mint szüleinek írtbúcsúlevelében írta: most szénné égett holt testemre van szüksége a nemzetnek.
Ő is szeretett volna élni, előtte volt az élet. De úgy érzete, neki ezt kell tennie. Ezeket írta barátjának, ill. osztálytársának: Prágában
tűzhalált választott egy fiatal, tiltakozásul Csehszlovákia orosz megszállása ellen
Eszme nélkül nem él, csak létezik az ember. Tűzhalált halok, akár csak az a csehszlovák fiatal, aki 19én gyújtotta fel magát, így tiltakozva az orosz megszállás ellen.
A kommunista rendőrség és titkosszolgálat természetesen igyekezett minél nagyobb titokban tartani az esetet, a magyar nép némi késéssel legfeljebb a Szabad Európa Rádióból értesülhetett a hőstettről. Bauer Sándort Központi Honvéd Kórház égési osztályára szállították és őrizték, teljes rendőri és operatív biztosítással, a külvilágtól lehetőleg teljesen elzárva. Három nappal később, január 23-án belehalt égési sérüléseibe.
A keleti blokk, a kommunista szovjet rendszer csődtömege, és elnyomás elleni tiltakozás a letiport kis középkelet-európai országokban ilyen önfeláldozó tettekre késztette a fiatalok legjobbjait. Nem csak Prágában és Budapesten akadtak hősök, akik az Orwell-i sötétség megtörésére testükből alkottak égő lángoszlopot.
Álljon hát itt néhány név, és helyiség az utókor emlékezetére. Elsőnek Prágában Jan Palach gyújtotta fel magát a Vencel téren; temetésén nyolcszázezren vettek részt, üzenve az elnyomóknak, miként vélekednek a kommunizmusról. Később még a csehszlovák fővárosban Blanka Nacházelová, Jan Zajíc Jihlava, Even Plocek, Léván Jan Gabor, Pozsonyban Emanuel Sopko, a Plsen-ben Josef Hlavaty, Brno-ban Miroslav Malinka, Znojmo-ban Jozef Jaros is fellobbantotta az emberfáklyát a sötétséget oszlatandó; de még a nagy Szovjetunió sem maradt kivétel, Romas Kalanta litván diák is ezt a sorsot választotta. Litvánia akkoriban nem önálló ország, csak a szovjet egy tartománya volt.
Továbbá Bauer Sándor mellett egy másik magyar is a tűzhalált választotta, egy évvel később Moyses Márton fiatal költő Brassóban kommunista párt székháza előtt gyújtotta fel magát. A Securitate, a román titkosrendőrség kommunistákra jellemző szadizmussal járt el. A szerencsétlen magyartól megtagadták az orvosi ellátást, három hónapra rá a baróti kórházban hunyt el. De ez még nem volt elég, a Secu minden fényképét és versét igyekezett megsemmisíteni.
Nyilván rájöttek az elvtársak, ha nem is túl gyorsan, hogy nem csak Jan Palach mártíromságának híre terjedhet futótűzként, de a többi fiatal mártíré hasonlóképpen.
Sokatmondó az is, hogy miként tiszteleg az utókor e fiatal hősök előtt. Jan Palach-ról a prágai óvárosban tér van elnevezve, nevét a cseh nemzet örökre bevéste az emlékezetébe.
Joggal kérdezheti az olvasó, ezek után mi a helyzet a mai Magyarországon. Ha példának okáért valaki a mai napon (2010. január 24.) beírja az egyik legnagyobb polgári média, a Magyar Nemzet honlapján www.mno.hu lévő keresőbe Bauer Sándor nevét, majd ezt még megismételheti a másik vezető polgári média, a HírTv portálján www.hirtv.hu úgyszintén, az nem fog találni semmit. Talán mondani is felesleges, róla elnevezett közterületet is hiába keresünk a fővárosunkban.
Kevés kivételtől eltekintve e mártírok sorsa az iskolai tananyag részét sem képezi. De ezt már aztán valóban illuzórikus lenne elvárni akkor, mikor még akadnak olyan iskolának nevezett zugok, magukat történelem tanárnak nevező ügynökök, akik 1956-os Forradalmunkról is hazudnak, és a kádári propagandát adják elő változatlan formában a gyanútlan diákoknak.
Itt tartunk ma, húsz évvel a rendszerváltozás-nak elnevezett történések után.
Budapest, 2010. január 24.
KISE
Vámos György:
A múlt jelene
A magyar szép (vita)
Magyar Hírlap Online 2009-05-24
http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=168806
A nemzetpolitika alapkérdéseit célozta meg Stefka István főszerkesztő lapunkban május 16-án közölt cikke, A magyar szép. Az írást szerzője vitaindítónak szánta.
Minden baj azzal kezdődött, hogy elhittük a rendszerváltoztatást. Merthogy nem volt, az biztos. Mára már csak egy szép emlék Orbán Viktor beszéde a Hősök terén. Tudatosan lett megtervezve minden, de hogy kik tervezték meg, azt pontosan soha sem fogjuk megtudni. Egy azonban biztos: nem mi döntöttünk saját sorsunkról, további életünkről ebben a véráztatta hazában. Mára már azért vannak sejtéseink arról, miként szivárogtak a néphatalomba 1945 után a vörösök, hogy aztán a kék cédulás választásokon végleg átvegyék a hatalmat (örökre?). Az ötvenes években mindenki mindenkitől félt, még önmagától is, mert bármikor jöhetett érte a fekete autó. Rákosi, Gerő, Péter Gábor, Farkas Mihály és Révai zsidónak születtek, de semmi közük nem volt a tradíciókhoz. Sőt, saját hatalmuk megtartására a szovjet elvtársaknak, de legfőképpen a híresen antiszemita Sztálinnak azon dolgoztak, hogy bizonyíthassák: saját hitsorsosaikkal is leszámolnak. Meg is tették! Jellemző az egész politikai életünkre, hogy végül mindnyájan ágyban, párnák közt végezték, a népharag nem érte el őket, pedig elérhette volna. 1956-ban megengedtek egy forradalmat a szovjet elvtársak, csakhogy az túl jóra sikeredett. Ezért el kellett buknia, és persze kegyetlen megtorlások következtek.
Innen indult el hazánk végjátéka. Mi, egyszerű emberek, magunkra maradtunk, sajnos ez a helyzet azóta is tart. Mások döntenek felőlünk, helyettünk. Átmentették más formában újra az ÁVH-t, a belső karhatalmat, a párt új ökle a Munkásőrség lett. Mindenki továbbra is félt. A fontosabb üzemekbe, gyárakba, külkereskedelmi vállalatokhoz, vagyis mindenhova, ami bizalmi poszt volt, csak káderek kerülhettek. Megkezdte dicstelen működését a még önmagától sem független sajtó. A jelentősebb döntésekhez Bécsbe vagy New Yorkba utaztak külkeresnek, bankárnak, szellemi szabad foglalkozásúnak álcázott politbürós alakok. Az egész ország képletesen egy nagy III/III-as osztállyá alakult. Így lett mindenki mindenkinek ügynöke. A párizsi békeszerződésből, mely szerint az eltulajdonított javak visszajárnak, semmit sem tartottak be az elvtársak. Kimondhatjuk, máig sem sok jutott vissza az elvett vagyonokból egykori tulajdonosaikhoz. Az aranyvonatok már rég visszagördültek Magyarországra, csak mi nem tudtunk róla, de ők, a hatalom bitorlói, ők igen.
Fekete Jánosnak, a mindenható örökös banki alelnöknek egyszer el kellene mondania a valóságot, akkor mindenre fény derülhetne. Nyakló nélkül vettük fel a kölcsönöket, pedig semmi szükség nem volt rá. A hatvanas években már lehetett tudni, mi folyik itt, de mindenki félt, aki megszólalhatott volna. A börtönökben kiképezték a sötét jövő egyik elitjét. Az amnesztiával szabadultak közül sokan lettek később az álrendszerváltás politikai főszereplői. Gondoljanak csak bele, 1994 és 1998 között "a börtönőrök összeálltak az elítéltekkel" a magyar nemzet ellen. Mondjuk ki a valóságot, ne féljünk végre tőle, ez a mai napig így van.
Milyen erkölcsi flekk, milyen szegénységi bizonyítvány egy országnak, hogy az 56-os politikai elítélt lánya vezeti az MSZ(M)P EP-választási listáját? Milyen ország az, ahol Mécs Imre egy frakcióban ül Havas Szófiával? Milyen ország az, ahol az ávós gyerekek által kreált SZDSZ eljátszhatta azt, amit immáron húsz éve játszik? 56-ban háztetőről lövöldöző, magyarokat kínzó szülők múltjával a háta mögött Bauer Tamásnak hogy van képe ahhoz, hogy kommentárt fűzzön bármihez, ami a magyar belpolitikához kapcsolódik?
Az első szabadon választott parlament tele volt ügynökökkel és hivatásosokkal ez lenne az antalli örökség? , és mára is maradt belőlük. "Na és?" mondta a pufajkás janicsár. Igen, igaza van. Miért hagytuk, hagyjuk? Egyáltalán, honnan kerültek elő a Pető Ivánok, ki ültette őket a háromszögletű kerekasztalhoz? Keleti György, aki az elsők között kiáltott a NATO-ért, korábban még a varsói szerződés fegyvereit szorongatta, de a tisztelt papa sem volt akárki a Rákosi-érában. Eörsi Mátyás beszél itt demokráciáról? Akinek apja az igazságügy kodifikációs főnöke volt, és aki talán saját fia részére még azt is előírta, ha rossz volt, hogyan kell sarokba állnia. Az ávós kultúrsztár Komlós János (Mikroszkóp Színpad) titkárának a Munkásőrségen át a Mazsihiszbe vezetett az útja. Mindenhova jutott belőlük, mi pedig megfélemlítve asszisztáltuk végig mindent. Volt zsúrfiú miniszterelnökünk, aki D-209 néven híresült el, ő a KGB-től védte az országot. 1997-ben hallottam Bécsben először Gyurcsány nevét. Mármint, hogy egyszer ő lesz a miniszterelnök. Mert az a foglalkozása, hogy Apró Piros veje. Pápán ötven négyzetméterben lakott, és, igen, a Katus fiából ő lett az althusos Ferike.
Bécs belvárosban van egy pénzintézet, a Winter Bank. Nos, az innen oda hordott pénzek egy százalékát szeretném magaménak tudni, és nem lennének anyagi gondjaim. Sok-sok nevet tudnék felsorolni, olyanokét, akik mára már izraeli állampolgárok is, korábban viszont Izraelt gyalázó hithű kommunisták voltak Grósz Károly környezetéből vagy Aczél György beszélgetőpartnerei közül. Egy a közös bennük: az ország kirablásából és a zsidó adu folytonos kijátszásából jól éltek és jól élnek mindnyájan. A kirabolt ország pénze megvan, csak utána kellene menni. Voltak olyanok, akiket figyelmeztettem néhány évvel ezelőtt, de nem akarták figyelembe venni, vagy egyszerűen nem jutott el hozzájuk az intő szó. De az is lehet, hogy rosszak a tanácsadóik. Én csak úgy hívom őket: "témaleültető emberek". Hét év eltelt. Reméljük, az utolsó rossz hét év, amely semmi maradandót nem hozott azon kívül, hogy a forradalom ötvenedik évfordulóját szemkilövetésekkel ünnepelték az elvtársak és az elvtársnők.
Nekünk pedig penészes sercli jutott a kilakoltatásokkal, a bedőlt hitelekkel, a munkanélküliséggel, a (hadi)kölcsönökkel, mert a vízágyúkat is mi fizettük az égig szökő THM-ekből. Van egy mondás: ember gondolkozz, ha dologhoz fogsz! Tegyünk érte, de minél előbb, mert ennél már nincs lejjebb. Vegyétek végre észre, hogy hazánkon kívül már semmink sincs, csak a népnyúzóink.
Vámos György
Az Echo Tv vendége volt
dr. Tímár György, a KISE egyik alapítója
Vámos György újságíró, az Echo Tv szerkesztője, az általa vezetett Kiút Többszemközt című műsorában 2009. május 2-án dr. Tímár György ügyvéd urat, a KISE egyik alapítóját, a Független Kisgazdapárt volt alelnökét, egykori politikai elítéltet látta vendégül.
A teljes beszélgetés megtekinthető az Echo Tv honlapjáról, az alábbi linkre kattintva:
http://www.echotv.hu/video/index.php?akt_menu=1038&media=6394
Álljon itt egy rövid részlet a beszélgetésből:
Dr. Tímár György: ".... Tessék a jogi igazságot is figyelembe venni, amelyik megcáfolja a kényszerhelyzet állítólagos akkori fennállását. Ugyanis a Németh Miklós miniszterelnök úr által vezetett kormány 1990 januárjában, január 26-án egy olyan törvényt alkotott, IX-es számmal, meg lehet nézni a törvénytárakban, amelyben egyértelműen elrendelte a reprivatizációt.
....
Abban a pillanatban, hogy az ún. új kormány 90 májusban a hatalom édes ízét megérezte, abban a pillanatban hatályon kívül helyezte ezt az állítólagos kényszer következtében, ezt a törvényt, tehát azt a jogszabályt, melyben a kommunisták, az akkori kommunisták elrendelték a lopott holmi visszaadását, és ugye elmaradt az ún. átvilágítás is. De ez mind annak a következménye, hogy a Kerekasztal háromoldalú volt. ....."
Az ügyvéd úr által említett törvény megtalálható honlapunkon, a Dokumentumok menüpontban, illetve innen is elérhető:
1990. évi IX. törvény - A földről szóló 1987. évi I. törvény és a termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvény egyes rendelkezéseinek módosításáról
Kommentár
A beszélgetésben olyan gondolatok, felvetések és tények hangzottak el, melyek alapvető jelentőséggel bírnak hazánk legújabb kori történelmében, és amelyek mindezek ellenére nem sok médiavisszhangot váltanak, illetve váltottak ki, legalábbis eleddig ez volt a helyzet.
Kezdenénk rögtön azzal a nagyon is megkérdőjelezhető, további vizsgálódások tárgyává tehető tényekkel, történésekkel, ami az ún. rendszerváltozás során létrehozott háromoldalú és kerekasztal tárgyalásokkal kapcsolatban ügyvéd úr, alapítónk, is célzott. Néhány kérdés, aggály, adalékként ezen vizsgálódások kiindulásához:
- Milyen alapon, milyen legitimitással kerültek kiválasztásra a tárgyaló felek, különös tekintettel a nem a kommunista pártot képviselő személyek, szervezetek esetében ? (Mert ugye azt, hogy a kommunista pártot a kommunisták képviselték, azt nagyon vizsgálni nem kell, de e fenti kérdés már annál érdekesebb).
- Végzett-e bárki is valamiféle vizsgálatot, megvizsgálta annak jogi alapját, hogy milyen ezen személyek, szervezetek támogatottsága, és ez persze mindig és mindig kényes kérdés volt , de vizsgálta-e azt valaki, hogy mennyire hitelesek ezek a személyek ? Ezen kérdéssel kapcsolatban kézenfekvő utalni Grósz Károly egykori kommunista pártfőtitkár egy indulat hevében tett kijelentésére, az akkori ellenzékinek ismert erőkhöz tömegesen telepített saját, azaz kommunista emberekkel kapcsolatban ( S mely kijelentéséért Grószt az akkori kommunista hatalmi körök nem feltétlenül dicséretben részesítették).
- Miért éppen háromoldalúra sikeredett ez a kerekasztal, egy ilyen háromoldalúság kifejezett volna valamiféle nemzeti konszenzust ? Ezt igényelte volna a közvélemény ? De emellett is kifogásolható, miért neveznek egy kerekasztalt háromoldalúnak, már az elnevezésben is van ellentmondás, ahogy erre az ügyvéd úr is utalt, de aligha kérdéses nem csak ebben.
- Vajon lehet-e összefüggés abban, hogy ezen ellenzéki személyek hitelességével, legitimitásával kapcsolatban kapcsolatban nem vizsgálódott senki, és aközött, hogy Magyarországon elmaradtak az olyan törvények, folyamatok, melyek más, volt szovjet-blokk országban megtörténtek ? Itt elsősorban az ügyvéd úr által is említett átvilágítást kell megemlíteni, de az ehhez kapcsolódó, a kommunista nómenklatúrába tartozó személyek közéletből történő kitiltása hasonlóan alapvető fontosságú.
- Magyarországon átvilágítást csekély, elhanyagolható mértékben az ún. ügynökmúlttal kapcsolatban végeztek, helyesebben inkább itt-ott végezgettek, és ez, ha nem lenne az ország történelme ilyen szomorú, megszállásoktól és alárendeltségektől a mélybe vetett, akkor inkább humorosnak lehetne mondani. Honlapunkon is van olyan cikk, mely arról szól pl. hogy megkérdőjelezhető módon hivatalba jutott közéleti (pl. egyházi) vezető átvilágítása azzal foglalkozik, hogy a háború után született illető lehetett-e a háború előtt létezett nyilaskeresztes párt tagja. De egyáltalán, az egész átvilágítási eljárás, már az is, ami itt-ott megtörtént, töméntelen aggállyal, hiteltelenséggel terhelt, melynek csak egy apró szeletkéje a fenti tragikomikus közjáték, s a helyzet azért ennél sokkal rosszabb. Erre terjedelem okán itt most nem térünk ki, csak annyit tartunk szükségesnek megjegyezni, közel sem elégséges és hasonlatos más volt szovjet-blokk országok valódi kommunistátlanításához az az eljárás, ahogy itt Magyarországon néhány, a valamilyen okból kitüntetett III/III as osztály ügynöki jelentéseivel kapcsolatban, és még néhány, többnyire semmitmondó szempontot belevéve (éppen azért belevéve mert semmitmondó) mint említettünk, végezgettek. Sokak számára talán kissé erősnek tűnik a következő megfogalmazás, de érdemes elgondolkodni azon, nem úgy születtek-e ezek az itteni átvilágítási törvények, hogy az volt a megalkotási szempontjuk, hogy úgy kell őket kivitelezni, hogy senkinek ne legyen belőle semmi baja, de ugyanakkor látszólag, mégis történjen valamiféle elszámoltatás a közvélemény megnyugtatásra céljából ? Aki viszont ezen gondolatmenetet túlzónak gondolja, annak azonnal fel kell tenni azt a kérdést is, meg tud-e nevezni valakit, bárkit, aki fennakadt, és aztán ellehetetlenült, visszavonult a közélettől, illetve bármi komoly, vagy akár jelentéktelen hátrány is érte ? Egy konkrét példát is megemlítenénk itt, Boros Imre, az Orbán-kormány volt phare-miniszterének ügyét. Az illetőről, aki az MNB kommunista pártitkára, és állam védelmi osztály SZT-tisztje volt, kiderült a múltja, és ma egyetemi tanár, a médiák, főleg jobboldali médiák, jelen cikk témáját adó Echo Tv -nek is, kedvenc médiasztárja, szakértője. Szervezetünk civil alapokon áll, így tehát és ugyan, nem kötődünk pártokhoz, de ettől függetlenül meg kell említeni, az illetőt a Magyar Demokrata Fórum, mikor mindez kiderült róla, soraiból azonnal kirúgta, míg ezután a Fidesz -hez közelálló HírTv-ben és az EchoTv-ben is, komoly pozíciót kapott. A Fidesz soraiból erőteljes és folyamatos a támadás, jobból támadják az MDF-et, de ez az eset mintha inkább azt mutatná, szintén erőteljesen, hogy a jobbról való támadásnak semmi alapja és létjogosultsága nincsen. De megismételjük, nem kötődünk pártokhoz civil szervezet lévén, sőt még annak kérdését is az olvasóra bízzuk, hogy megítélje, mennyire lehet szoros a kötődés az említett médiák, és a Fidesz álláspontja közt. Vagy ha egyértelműbben kell fogalmazni az a kérdés, szerepelhetne-e ott ilyen pozícióban Boros akkor, ha ezzel a Fidesz nem értene egyet.
Most pedig térjünk vissza a műsorban elhangzottakhoz, egy további igazán fontos, a médiák által nem hogy csak nem körüljárt, de soha meg sem említett alapkérdés is felszínre került. Kéretik ezt nagyon komolyan végiggondolni, már csak azért is, mert azon pártok, akiket ez érint, az ország szavazóinak sokmilliós táborát tudhatják/tudhatták maguk mögött, de az már korántsem törvényszerű és valószínűsíthető, sőt inkább ennek az ellenkezője valószínűsíthető, hogy ismeri-e ezen szavazótábort alkotó, alkotott közvélemény ezt az alapkérdést, alapösszefüggést. Itt még meg kell említeni, hogy szintén sokmilliós az a tábor, erre Kérdések-válaszok menüpont alatt honlapunkon is van információ, akik a különféle önkényuralmi rendszerek alatt sérelmet szenvedtek, és ennek orvoslását kérték.
Ez az alapkérdés pedig nem más, mint amire alapítónk, a Független Kisgazdapárt korábbi alelnöke, Tímár György ügyvéd úr az itt fent honlapunkon idézett interjú részletben utalt.
Emeljük ki hát a lényeget a fenti gondolatmenetből.
Az ún.rendszerváltozás során az történt, hogy a restitúció, reprivatizáció területén egyetlen érdemi intézkedést csak a legutolsó kommunista, illetve kommunista utódpárt kormány tett, míg az utána következő, korábbi ellenzékinek, nemkommunistának, jobbközépnek, demokratának (a jelzők kiválasztását az olvasóra bízzuk) nevezett erők és pártok, nem csak hogy semmi ilyet nem tettek, de az utódpárt kormány nevezett intézkedését is maradéktalanul annullálták.
Ez tehát röviden és tömören a lényeg, és úgy véljük senki előtt nem kell bizonygatni, mennyire alapvető és meghatározó, a jogállamiság, a korábbi kommunista berendezkedés felszámolására, és így a demokrácia irányába történő alapvető jelentőségű elmozdulás volt az, melyet Németh Miklós miniszterelnök úr kormánya ezzel meglépett, és persze az említett sokmilliós szavazótábor tájékoztatására történő utalást ismételve meg kell jegyezni, meglépett minden, a volt szovjet-blokkba tartozott ország, Magyarországot kivéve.
Az itteni, hazai, említett rákövetkező, nemkommunistának, jobbközépnek nevezett erők viszont nem léptek meg, sőt annuláltak.
Akkor hát melyik erő van közelebb és melyik távolabb a kommunista örökségtől ? Melyik lépett az örökség, a status quo felszámolásának irányába és melyik nem ?
Ugyan kétségtelen, voltak jobbközép kormányok, melyek utaztatták a Szent Koronát a Duna vizén, és bevitték a Parlamentbe, és további hasonló díszes külsőségeket is eljátszottak.
Ha a hagyományos politikai paletta felosztását is idézzük, akkor is érdekes következtetéseket lehet tenni. Ezek szerint a szélsőbalon vannak a kommunisták, balközépen a szociáldemokraták, szocialisták, középen a liberálisok, jobbközépen a polgári erők, kereszténydemokraták, míg szélsőjobbon az újfasiszták.
A következtetés megtételéhez kézenfekvő a kérdés, a restitúció megvalósítása illetve meghiúsítása ismeretében hova helyezné e közismert palettán a tisztelt olvasó Németh Miklós MSZP-s kormányát, illetve az utána következő Antall kormányt ? S akkor a máról még szó nem esett.
Budapest, 2009. május 9.
KISE
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat munkacsoportot hozott létre a nemzeti vagyon jogi védelmére
2009-01-28: Politika
http://www.fusz.hu/index.php?op=full&q=6992
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat szakmai munkacsoportot alakított a nemzeti vagyon védelmét szolgáló jogi lépések megtétele érdekében.
A csoport megalakulásának és a munka azonnali megkezdésének időszerűségét elsősorban az adja, hogy megjelent az elmúlt időszak felháborító privatizációs gyakorlatáról szóló kormányjelentés. Ezen túlmenően sürgetővé teszi a nemzeti jogvédők fellépését az ország egyre nyomasztóbb eladósodása s ehhez kapcsolódóan a nemzeti vagyon elzálogosítása, valamint a magyar termőföldre, a vízkincsünkre s a nemzet más pótolhatatlan javaira leselkedő veszély.
A munkacsoport egyrészt a múltban elkövetett, a nemzeti vagyon elherdálását eredményező jogsértéseket kívánja feltárni és orvosolni, másrészt a jövőre nézve a megmaradt nemzeti vagyon védelmének jogi kereteit fogja kidolgozni, és érvényesülésüket kikényszeríteni. A jogellenes privatizációs ügyletek felülvizsgálata érdekében, elsősorban próbaperek indítására, illetve indokolt esetben büntető feljelentések megtételére kerül majd sor, továbbá egy átfogó jelentés készítésére. A megmaradt nemzeti vagyon védelmében olyan vagyontörvény tervezet kidolgozását és szakmai- politikai elfogadtatására tűzte ki célul a munkacsoport, amely hatékonyan akadályozhatja meg a megmaradt nemzeti vagyon eladását, illetve hatékony szabályozást ad a csalárd módon elidegenített nemzeti vagyon jogi eszközökkel történő visszaszerzésére.
A munkacsoport az ecuadori példát figyelemre méltónak tartja, ahol a megválasztott elnök teljesítve választási ígéretét nemcsak felfüggesztette a dél-amerikai ország törvénytelen külső adósságainak fizetését, hanem bíróság elé is állítja az országot eladósító mintegy kétszáz felelőst, köztük nyolc volt elnököt is. A külső államadósságok és nemzeti vagyonvesztés eredetét és jogosságát vizsgáló bizottság egy amerikai ügyvédi iroda segítségével készítette jelentését, amely az elmúlt 30 év vagyonvesztését és államadósság keletkezésének hátterét vizsgálta ki. A jelentés szerint 1976 és 2006 közötti időszakban a felelősök hamis ideológiára hivatkozva indokolták meg a külföldi kölcsönök és hitelek felvételét, továbbá uzsorakamat, közvagyon eltulajdonítása, hűtlen kezelés, irathamisítás, zsarolás, tiltott vagyonszerzés a többi súlyos vád ellenük. Már ki is adták az utasítást, hogy a megnevezettek nem hagyhatják el az országot, és vagyonukat sem adhatják el.
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat együttműködő ügyvédein kívül külső szakértők is dolgoznak a munkacsoportban, így dr. Bencze Izabella, aki a szakterület első számú hazai szakértője, s aki a csoport szakmai irányítását vállalta, valamint dr. Morvai Krisztina, aki a kérdéskör emberi jogi és büntetőjogi összefüggéseinek feltárásán dolgozik.
(Tekintse meg a korabeli filmhíradók tudósításait.)
70 éve, 1938 november 2-án történt
A FELVIDÉK HAZATÉRT !
A magyar nemzet 1920 június 4-ike a szégyenteljes diktátum után sem adta fel közel két évtizedes küzdelmét és az igazságba vetett hitét, hogy a trianoni határok megváltoztathatók. Felismerve, hogy Európában jelentős politikai és társadalmi változások következtek be a magyar társadalom és a magyar politika is elérkezettnek látta az időt, hogy a gyalázatos trianoni diktátum szorításából kitörési lehetőséget keressen. A magyar nemzet és a magyar diplomácia azt szerette volna, ha a határrendezés eredményeként visszaállnak a Magyar Szent Korona Országainak, az 1920 előtti Magyar Királyságnak határai. Sajnos a világpolitikai erőviszonyok ezt nem tették lehetővé. A hazatérés azonban 1938-ban elkezdődött.
És ekkor elkezdődött a csoda. 1938 november 2-án megszületett az I. bécsi döntés a Belvedere palota Aranytermében. Magyarország, a trianoni diktátum által elvett területeiből visszakapott 11 927 km²-t, és közel 1 millió lakossal gyarapodott, ennek 86,5%-a volt magyar nemzetiségű. Visszakerült az országhoz Kassa, Rozsnyó, Ungvár, Munkács, Beregszász, Rimaszombat, Érsekújvár, Komárom, Léva és Losonc, mint fontosabb városok. A bécsi döntés lényegében egy etnikai döntés volt.
Bécsben a Kánya Kálmán külügyminiszter által vezetett küldöttség a következő szerződést írhatta alá:
"A magyar királyi kormánynak és a csehszlovák kormánynak a német és királyi olasz kormányhoz intézett felkérése alapján, hogy a Magyarországnak átengedő területeknek a két állam között függőben lévő kérdését döntőbírói határozattal rendezzék, továbbá az ezt követően az érdekelt kormányok között 1938. október 30-án váltott jegyzékek alapján Ribbentrop Joachim úr német birodalmi külügyminiszter és őfelsége az olasz király és Etiópia császára külügyminisztere gróf Galeazzo Ciano, ma Bécsben összejöttek, és kormányaik nevében Kánya Kálmán úr magyar királyi külügyminiszterrel folytatott utólagos megbeszélés után a következő döntőbírói határozatot hozták:
A Csehszlovákia részéről Magyarországnak átengedendő területeket a csatolt térképen megjelölték. A határok helyszíni megvonása a magyar - csehszlovák bizottság feladata.
A Csehszlovákia által átengedendő területek kiürítése és Magyarország részéről való megszállása 1938. november 5-én kezdődik és azt november 10-éig végre kell hajtani. A kiürítés és megszállás egyes szakaszait, úgyszintén annak egyéb módozatait magyar-csehszlovák bizottságnak kell haladéktalanul megállapítania.
A csehszlovák kormány gondoskodni fog arról, hogy az átengedendő területek a kiürítéskor maradjanak rendes állapotukban.
A területátengedésből adódó részletkérdéseket, különösen az állampolgársági és opciós kérdéseket a magyar-csehszlovák bizottságnak kell rendeznie.
Hasonlóképpen magyar-csehszlovák bizottságnak kell megállapodnia a Csehszlovákia területén megmaradó magyar nemzetiségű egyének és az átengedett területeken megmaradó, nem magyar nemzetiségű egyének védelmére vonatkozó közelebbi rendelkezésekben. Ez a bizottság fog különösen arról gondoskodni, hogy a pozsonyi magyar népcsoport ugyanolyan helyzetbe jusson, mint a többi ottani népcsoport.
Amennyiben a területek Magyarországnak való átengedéséből a Csehszlovákiának megmaradó terület számára gazdasági vagy forgalomtechnikai természetű hátrányuk és nehézségek jelentkeznének, a magyar királyi kormány megtesz minden tőle telhetőt, hogy az ilyen hátrányokat és nehézségeket a csehszlovák kormánnyal egyetértésben kiküszöbölje.
Amennyiben ennek a döntőbírói ítéletnek keresztülvitele során nehézségek vagy kétségek támadnának, a magyar királyi kormány s a csehszlovák kormány ezek tekintetében közvetlenül egyezik meg. Ha ilyen módon valamilyen kérdésben nem tudnának megállapodni, ezt a kérdést végérvényes döntés céljából a német és olasz királyi kormány elé terjesztik.
Ezek a lépések mindenképpen a magyar diplomácia kiváló tevékenységének az eredményét mutatták. Fontos kiemelni, hogy az 1938-as I. bécsi döntés, német és olasz támogatással, továbbá angol és francia beleegyező tudomásulvétellel történt. A revíziós sikereket mámoros öröm kísérte úgy a csonka-országban mint a hazatérő területek magyarságának maradéktalan boldogságában. Az Anyaország közvéleménye a hazakerült nemzettestvérekkel egy emberként osztozott a dicsőséges eseményekben.
1947. február 25.
EMLÉKEZÉS A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAIRA
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 millió
16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 millió
31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 millió
46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 millió
61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 millió
76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 millió
91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 millió
106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 millió
121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 millió
136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 millió.